Meghalt Charles Bradley amerikai soulénekes
Washington, 2017. szeptember 24., vasárnap (MTI) - Meghalt 68 éves korában rákbetegségben Charles Bradley amerikai soulénekes - írta a művész szóvivőjére hivatkozva a BBC News.
Az énekes 62 éves volt, amikor első albuma, a No Time For
Dreaming megjelent, ez tette élete alkonyán világhírűvé.
Tavaly gyomorrák miatt kezelték, nemrég tért vissza a színpadra.
Két héttel ezelőtt lemondta idei turnéja további koncertjeit, mert a
rák átterjedt a májára is.
A Bradley Twitter-oldalán megjelent üzenet alapján a művész
szombaton halt meg.
Brandly nagy szegénységben nőtt fel Brooklynban. Tizennégy éves
volt, amikor nővére elvitte egy James Brown-koncertre, ezután kezdte
gyakorolni a soulénekes mozdulatait és énekstílusát.
Évtizedeken át végzett kétkezi munkát, közben kisebb helyeken
lépett fel, évekig élt az utcán.
Végül a 2000-es évek elején fedezték fel, kislemezei 2002-től
jelentek meg. Ezek közül választott ki tíz dalt, melyek felkerültek
első, 2011-es albumára, a No Time For Dreamingre.
Ezután fellépett a világ legjelentősebb zenei fesztiváljain, még
két albuma jelent meg.