Megkezdődött a kereskedés az Alteo Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén
Budapest, 2016. november 7., hétfő (MTI) - Megkezdődött a kereskedés az Alteo Nyrt. részvényeivel hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a magyar energiaszolgáltató vállalat részvényének jegyzése 5150 forintról indult.
A bevezetés napján ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt.
vezérigazgatója nyitotta meg a kereskedést.
Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója ünnepi beszédében
bejelentette, hogy az Alteo Nyrt. részvényeinek tőzsdei bevezetése
mellett a céget átsorolták a standard kategóriába.
Az idei évben vezették be a BÉT 2020-ig tartó új stratégiáját,
az átfogó tőkepiaci programot, amit a kedvező befektetői és
makrogazdasági környezet is segít - mondta a vezérigazgató.
Kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítménye kiváló, ezt a Moody's
pénteki felminősítése is elismerte, és aznap a BUX átlépte a 30
ezres határt is.
Hozzátette: a BÉT továbbra is Európa legjobb teljesítményű
részvénypiaca, a befektetők az idei évben több mint 27 százalékot
kereshettek a magyar részvénypiacra történt befektetéssel, a piac
forgalma több mint 10 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest.
Kitért arra, hogy az új stratégia megvalósítását a kormány is
segíti, egyik legfontosabb eleme új vállalatok megjelenése a
tőzsdén, ezzel kapcsolatban új intézkedést fognak bejelenteni a
következő héten. Reményét fejezte ki, hogy az Alteo példáját számos
cég követi majd. Idén 3 kötvény és 2 részvény bevezetése valósul meg
a magyar piacon.
ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója elmondta,
hogy az Alteo Csoport 2008-as megalakulásakor célul tűzték ki, hogy
a növekedés pénzügyi hátterét a lehető legnagyobb mértékben a
tőkepiacokon keresztül teremtik meg. A BÉT 2010 óta listázza az
Alteo részvényeit, hat éve működnek a tőzsde szabályai szerint. A
vállalati papírjaik értéke az elmúlt években megduplázódott.
Elmondta, a finanszírozás megteremtése mellett a legfontosabb
tőzsdei értéknek a transzparenciát nevezte, ami minden fenntartható
vállalatvezetés alapja. Közölte: szeretnének hozzájárulni az ország
legnagyobb iparvállalatai energiastratégiájának, versenyképességének
sikeréhez és Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési
Terve 2010-2020 végrehajtásához.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 1,389 milliárd forint tőkét
vont be a szeptember 26. és október 20. közötti részvénykibocsátása
során, a részvények végleges kibocsátási ára 4630 forint lett. A
nyilvános értékesítés során - amely már korábban, október 17-én
lezárult - 106 672 darab részvényt jegyeztek a magánbefektetők. Az
intézmények számára tartott zártkörű értékesítésen beérkezett
igényekből 193 320 darabot elégít ki a társaság. Így összesen 299
992 új részvényt bocsát ki a társaság, ezzel alaptőkéje 205 millió
15 ezer forintra nő a jelenlegi 175 millió 15 ezer 800 forintról. A
kibocsátásból befolyó összeget a társaság növekedési stratégiájának
megvalósítására kívánja felhasználni.