Kocsis Zoltán halála - A Zeneakadémia saját halottjának tekinti a művészt
Budapest, 2016. november 7., hétfő (MTI) - A Zeneakadémia saját halottjának tekinti a vasárnap, életének 65. évében elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett világhírű zongoraművészt - tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.
"Tudja az ember, hogy az élet véges, és tudjuk azt is, hogy
minden halál felfoghatatlan. De vannak, akikről azt gondoljuk,
örökké élnek. Akik olyan vitalitással végzik munkájukat, olyan
elementáris kisugárzással léteznek, hogy úgy érezzük, nem foghat
rajtuk a halál. Kocsis Zoltán ilyen ember volt" - írta méltatásában
Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.
Mint közleményében fogalmazott, lehetetlen számba venni, hogy mi
mindent tett szűkre szabott földi idejében. Bár zeneszerzőnek
készült, zongoristaként vált ismertté: a Zeneakadémián Kadosa Pál és
Rados Ferenc tanítványaként végzett. Megdöbbentő zenei érettségről
tanúbizonyságot téve tizennyolc évesen megnyerte a Magyar Rádió
Beethoven-versenyét.
Vigh Andrea kitér arra, hogy a művész ezer szállal kötődött a
Zeneakadémiához: itt végzett, itt kezdett tanítani 1973-ban, s bár a
hetvenes évek végétől formálisan már nem tanított az intézményben,
újra és újra visszatért alma materébe. A Liszt Ferenc téri épület
felújítása előtt rendezett "Búcsúfesztiválon" egyetlen délután-este
itt vezényelte el Beethoven mind a kilenc szimfóniáját a
zeneakadémistákkal kiegészített Nemzeti Filharmonikusok élén, s a
felújítás óta is rendszeresen visszajárt, mesterkurzusokat adott,
többször dirigálta a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát.
Nem volt könnyű tanár, rendszeresen jöttek ki óráiról sírva a
növendékek, és mégis rajongtak érte. Mert zenéből volt, minden
gesztusa zenét hordozott, a vele való érintkezés minden formája
súlyos és felemelő zenei hozadékkal járt - írta a rektor.
Tanított ő mindig, nem kellett hozzá tanterem. Tanította a
muzsikusait a próbákon, a közönséget a hangversenyeken, tanította a
zenekarához vendégszólistaként meghívott ifjú zongoristákat. Utolsó
zeneakadémiai fellépése is afféle tanítás volt: a nyári
Fesztiválakadémián a Kelemen Kvartett közreműködésével közel
kétórás, káprázatos előadást tartott Bartók vonósnégyeseiről a
Zeneakadémia Nagytermében - emlékezett vissza.
Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás
legtágabb értelmében: nemcsak elképesztő memóriája segítette,
nemcsak a legutolsó hegedűpultban megszólaló negyedhang elcsúszását
meghalló borotvaéles hallása támogatta, hanem egyedülálló
intellektusa is. Tagja volt a Holmi szerkesztőbizottságának, s
rendszeresen publikált a folyóiratban: írásai a zenei érzékenység, a
zenetörténeti jártasság és a míves fogalmazásmód különleges
ötvözetei, a zenei publicisztika magasiskolái - olvasható a
méltatásban.
Univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult: repertoárját
meghatározta két hangszere - a zongora, illetve a szimfonikus
zenekar -, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős
zeneszerzője vagy stílusa, melyben ne mozgott volna otthonosan.
Bartók volt számára a legfontosabb: fiatal korától izgatta az
autentikus Bartók-játék, s szoros munkakapcsolat fűzte az MTA
Zenetudományi Intézete Bartók Archívumához - fogalmazott a rektor.
Kocsis Zoltán rajongott Debussyért és Rahmanyinovért, imádta
Lisztet, populáris darabjait éppúgy, mint a kései ezoterikus
műveket, Haydn, Mozart, Schubert és Beethoven mindennapi kenyerének
számított, Chopinben képes volt megláttatni a romantikus érzékenység
mögötti klasszikus szilárdságot, az utóbbi években pedig
gyakorlatilag egy személyben indította útjára a magyarországi
Richard Strauss-reneszánszt, amikor számos Richard Strauss-opera
magyarországi bemutatóját vezényelte a Művészetek Palotájában.
A 20. századi modernizmus és a kortárs zene is rendkívül fontos
volt számára. Aktív tagja volt zeneszerzőként és előadóként az
1970-ben alakult Új Zenei Stúdiónak, szoros kapcsolatban állt a
stúdióhoz kötődő szinte valamennyi zeneszerzővel, valamint egykori
kamarazene-tanárával, Kurtág Györggyel, akinek több művét is ő
mutatta be - idézi fel a méltatás.