Megkezdődött Radovan Karadzic fellebbviteli tárgyalása Hágában - FRISSÍTETT (új: Karadzic)
Brüsszel/Hága, 2018. április 23., hétfő (MTI) - Ítélete hatályon kívül helyezését kérte hétfőn kezdődött fellebbviteli tárgyalásán Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusától (MICT), amely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék fennmaradó ügyeit.
Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket
vizsgáló törvényszék 2016 márciusában 40 év börtönnel sújtotta
Karadzicot az 1992-1995 közötti, közel százezer halottat követelő
boszniai háborúban elkövetett népirtás, valamint háborús és
emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A tizenegy vádpontból
tízben bűnösnek találták az exelnököt, aki az ítélet szerint a
srebrenicai mészárlásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők
mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg.
Beadványában a magát ártatlannak valló, 72 éves Karadzic új
tárgyalás kiírását kérte a bíróságtól.
"Azért vagyunk ma itt, hogy ezen ítélet megsemmisítését kérjük"
- mondta Peter Robinson, a szürke öltönyt viselő, beszámolók szerint
egészségesnek és eltökéltnek látszó elítélt védőügyvédje.
Robinson, aki ötven jogalapra hivatkozott a fellebbezés
alátámasztására, tisztességtelennek nevezte ügyfele tárgyalását,
amely szerinte hemzsegett az eljárásjogi hibáktól. Kiemelte: már
önmagában amiatt is új tárgyalást kellene elrendelni, hogy a bírák
megtagadták Karadzictól a lehetőséget, hogy a saját védelmében
tanúskodjon.
"Visszaéltek bizonyos beszámolókkal, nem törődtek bizonyos
jogokkal, tényeket torzítottak el, indítékokat hallgattak el" -
jelentette ki Karadzic az öttagú bírói testület előtt, hozzátéve,
hogy besározása érdekében az ügyészség több esetben is kiragadta a
szavait a szövegkörnyezetből.
Közölte emellett, bízik benne, hogy érvényteleníteni fogják a
szerinte nagyon gyenge lábakon álló ítéletet, hiszen "számos
bizonyíték van arra, hogy stratégiájuk nem támadó, hanem védekező
jellegű volt Boszniában".
A per során a volt pszichiáter Karadzic azzal védekezett, hogy a
srebrenicai népirtás pusztán mítosz, a bűncselekményeket a muszlimok
rendezték meg és a boszniai szerbekre terelték a gyanút.
Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, életfogytiglani
szabadságvesztés kiszabását kérve. A vádhatóság kedden mutatja be az
érveit.
Az ítélethirdetés az év végére várható.
A boszniai szerb elnöki tisztséget 1992-től betöltő Radovan
Karadzic ellen már 1995-ben vádat emeltek, ő azonban éveken át
bujkált, s csak 2008 júliusában fogták el Belgrádban és adták ki
Hágának, ahol a következő évben kezdődött meg a pere.
Karadzic megítélése Bosznia-Hercegovinában máig vitatott. Az
ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen
háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta területeken inkább
hősként tekintenek rá.