A legnagyobb amerikai muszlim ernyőszervezet szerint megnövekedett a muszlimok elleni agresszió az Egyesült Államokban
Washington, 2018. április 23., hétfő (MTI) - Az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR), a legnagyobb amerikai muszlim ernyőszervezet hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szeirnt tavaly jelentősen megnövekedett a muszlimok elleni diszkrimináció és agresszió.
A hétfőn sajtótájékoztatón bemutatott emberi jogi jelentés arról
számol be, hogy 2017-ben több száz "muszlimellenes incidens" történt
azt követően, hogy Donald Trump meghirdette - később a bíróság által
alkotmányellenesnek minősített - elnöki rendeletét egyes muszlim
országokból érkező bevándorlók beutazásának átmeneti megtiltásáról.
"Teljesen világos, hogy az amerikai muszlim közösség és más
kisebbségek a jelenlegi amerikai kormányzat célkeresztjében vannak"
- fogalmazott Nihad Awad, a CAIR országos igazgatója. Leszögezte:
tavaly megszaporodtak a muszlimok gyűlöletéből eredő
bűncselekmények. A szervezet adatai szerint 2017-ben az
Egyesült Államokban az előző évihez képest 17 százalékkal emelkedett
a muszlimok ellen elkövetett zaklatások és bűncselekmények aránya,
a CAIR-nak 464 ilyen incidensről van tudomása. Ennek egyharmadát - a
CAIR állítása szerint - a szövetségi kormány döntései nyomán
követték el. Nihad Awad leszögezte: nemcsak az előítéletesség
erősödött, hanem megszaporodott a kifejezetten erőszakos
cselekmények aránya is. Awad felhívta a figyelmet arra is, hogy az
atrocitások muszlim, vagy muszlim vallásúnak vélt fiatalokat és
gyermekeket is sújtanak.
A sajtótájékoztatón Zainab Arain, a CAIR kutatásvezetője azt
hangsúlyozta: a muszlimellenes gyűlöletkeltés és az ebből eredő
incidensek vádiratot jelentenek a Trump-kormányzat és
alkotmányellenes és megosztó politikája ellen. Az emberi jogi
szervezet összegyűjtötte és dokumentálta a 2017-ben leggyakrabban
tapasztalt előítéletes és gyűlöletkeltő cselekményeket, illetve ezek
megszaporodását.
A nem erőszakos zaklatások 14 százalékkal emelkedtek, a
határátlépésnél tapasztalt megalapozatlan sértegetés és előítéletes
bánásmód 13 százalékkal volt gyakoribb, mint egy esztendővel
korábban, 12 százalékkal emelkedett a gyűlölet-bűncselekmények
aránya, beleértve a fizikai erőszakot, 10 százalékra duzzadtak azok
az esetek, amikor a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) zaklatott muszlim
vallású amerikaiakat. A CAIR jelentése szerint 9 százalékkal
növekedett a muszlimok kárára elkövetett munkahelyi diszkriminációk
száma is.
Hétfőn egyébként a CAIR közreműködésével, mintegy 800 meghívott
részvételével Muszlim Napot tartanak a kaliforniai törvényhozásban,
Sacramentóban.