Női röplabda Extraliga - Edzőt váltott a Vasas
Budapest, 2018. április 23., hétfő (MTI) - Közel tizennégy szezon után már nem Jókay Zoltán irányítja a Vasas Óbuda női röplabdacsapatát.
Az MTK Budapest elleni, pénteken kezdődő osztályozóra készülő
együttes honlapjának hétfői közleménye szerint a klubot működtető
gazdasági társaság vezetőségének döntése értelmében az Extraligában
maradásért rendezendő mérkőzés-sorozaton az eddigi másodedző, Kőnig
Gábor látja el a vezetőedzői feladatokat.
Jókay Zoltán 2004 óta irányította a Vasas felnőtt csapatát,
mellyel négy bajnoki címet és nyolc Magyar Kupát nyert, s a mostani
szezonig minden évben dobogón állhatott az együttessel.
Az 50 éves szakember 2010 és 2012 között a magyar női válogatott
szövetségi kapitányaként is dolgozott, 2015-től 2017-ig pedig, Jan
De Brandt kapitánysága idején másodedzőként volt részese két
Európa-bajnoki kijutásnak, valamint a 2015-ös Európa
Liga-győzelemnek. De Brandt tavaszi visszatérésével ismét ő lett a
válogatott egyik segítője.