Női kézilabda NB I - Cseh válogatott játékost igazol az Érd
Budapest, 2018. április 23., hétfő (MTI) - A balátlövő és irányító poszton is bevethető cseh Markéta Jerábková az Érd női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
A 22 éves játékos jelenlegi klubja, a DHK Baník Most honlapján
hétfőn elmondta, a Bajnokok Ligájában szeretett volna játszani, és
voltak is ajánlatai német élcsapatoktól, de ezek nem bizonyultak
megfelelőnek, ezért választotta végül a magyarországi lehetőséget.
Hozzátette, a kézilabdasport rendkívül népszerű és támogatott
Magyarországon, az Érd pedig a két, hagyományosan Bajnokok
Ligája-résztvevő klub, a Győr és a Ferencváros mögött a harmadik
helyen áll az élvonalban, de szeretné utolérni őket.
Jerábková elmondta, ugyancsak fontos szempont volt, hogy az
otthona elérhető távolságra van Érdtől. Húsvétkor már ellátogatott a
Pest megyei városba, ahol találkozott a klubvezetőkkel, szemügyre
vette a sportcsarnokot, és tapasztalta, hogy nagyszerű háttérrel
rendelkezik leendő csapata.
"Számomra ez egy kis lépés az ismeretlenbe, és egyben nagy
kihívás is" - hangsúlyozta a fiatal játékos.
Tavaly decemberben, a németországi világbajnokságon a magyar
válogatott 30-29-re legyőzte a cseheket a csoportkör utolsó
fordulójában. A mezőny legeredményesebb játékosa kilenc góllal éppen
Jerábková volt.