Megtiltották a fürdőzést a Szent Anna-tóban
Kolozsvár, 2018. április 23., hétfő, (MTI) - Nyártól nem szabad fürödni a székelyföldi Szent Anna-tóban. A tiltótáblákat az elmúlt napokban szerelte fel a tó környékén a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp környezetvédelmi terület gondnoka.
A fürdőzés tiltása abban a tervben szerepelt, amelyet a Natura
2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club kft.
nyújtott be a román környezetvédelmi minisztériumhoz. A terv a tárca
jóváhagyásával és a román hivatalos közlönyben történt decemberi
közléssel vált hatályossá.
Kerezsi László, az Ecos Club Kft. vezetője az MTI-nek elmondta:
a tiltás nem vonatkozik azokra a sportolókra, akik verseny keretében
úsznak a tóban. A verseny szervezőjének előzetesen a vízügyi
hatóságtól kell engedélyt kérniük. A környezetvédelmi terület
gondnoka közölte, a hegyi csendőrséget hívhatják segítségül az új
szabályok esetleges megsértőivel szemben, hiszen a gondnokság nem
jogosult a szabálysértők igazoltatására.
Kerezsi László becslése szerint évente 32-40 ezer turista
látogatja meg a tavat és a látogatók többsége jelenleg sem a
fürdőzés kedvéért érkezik. Hozzátette: a nyári fürdőidényben inkább
a környező települések lakói jönnek fürdőzni a tóra. Ennek ellenére
valószínűnek tartotta, hogy kis mértékben csökkenni fog a tó
látogatottsága.
A környezetvédelmi terület népszerűsítésére és megóvására
alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente az
MTI-nek elmondta: többek között ők javasolták a fürdőzés betiltását.
Nem tettek ugyanis jót a tó vizének a nyári idényben fürdőző
turisták, akik révén naptej és testápoló szer került a vízbe.
A civil aktivista elmagyarázta: a tó tulajdonképpen a
vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása
nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra.