Molnár Csaba: az OLAF szerint nyilvánosságra hozható a 4-es metróról kiadott uniós jelentés
Brüsszel, 2017. január 25., szerda (MTI) - A magyar kormány nyilvánosságra hozhatja az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró ügyében kiadott jelentését a hivatal főigazgatójának tájékoztatása szerint, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy az Orbán-kormány és a Tarlós-féle városvezetés titkolózik - jelentette ki Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán Brüsszelben.
Molnár Csaba elmondta, hogy levélben fordult Giovanni
Kesslerhez, az OLAF főigazgatójához a budapesti 4-es metró ügyében
kiadott jelentéssel kapcsolatban. A hivatal vezetője válaszlevelében
arról tájékoztatta, hogy a szervezet jelentésének nyilvánosságra
hozatalára vonatkozó döntés a nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozik
-tette hozzá a politikus.
A képviselő szerint nyilvánvaló, hogy a magyar kormánynak joga
van a jelentést - a személyiségi jogok szükséges védelme mellett -
nyilvánosságra hozni, amihez az Európai Unió szerveitől semmiféle
engedélyre nincs szüksége.
"Az OLAF leveléből az következik, hogy nem igaz, amit a kormány
állít" - fogalmazott.
A képviselő hangsúlyozta: a DK, valamint a jelentés alapján az
OLAF a 2010 utáni városvezetést is felelősnek tartja a 4-es metró
körüli szabálytalanságok miatt.
Hozzátette, hogy az OLAF vezetőjével folytatott konzultáció
alapján kiderült, hogy Magyarország az egyetlen olyan uniós
tagállam, amely eddig nem rendelt el nyomozást az uniós hivatal
jelentéseit követően. Véleménye szerint gyanús, hogy most első
alkalommal indít nyomozást a magyar kormány egy OLAF-jelentés
kapcsán.
A DK ezért is támogatja az európai ügyészség létrehozását, mivel
egy ilyen hivatal működése mellett nem lehetne egyetlen ügyet sem
rejtegetni, vagy blokkolni az eljárások elindítását - tette hozzá az
uniós parlamenti képviselő.