NATO-főtitkár: a védelmi kiadások növelése az európai biztonságba való befektetés

    Brüsszel, 2017. március 31., péntek (MTI) - A védelmi kiadásoknak az egész kontinens számára fontos növelése az európai biztonságba történő befektetés, nem pedig az Egyesült Államok megnyugtatására szolgál - jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára pénteken Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozása előtt.
hirdetés
    Stoltenberg újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy többet kell tenni a biztonság megőrzéséért, hiszen a biztonsági környezet egyre törékenyebbé válik az egész transzatlanti régióban, Európa pedig számos kihívással néz szembe. A védelembe való befektetés minden európai tagország érdeke - hangsúlyozta.

    Arra emlékeztetett, hogy valamennyi NATO-tagország együttesen döntött arról 2014-ben, hogy leállítja a védelmi kiadások csökkentését, és tízéves távlatban e kiadások növeléséről egyezett meg.

    Stoltenberg elmondta, a tagországok amellett kötelezték el magukat, hogy a NATO védelmi erejének növelése érdekében tagállami védelmi költségvetésüket a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékára emelik 2024-re. Ezt a vállalást az észak-atlanti szövetség adatai szerint eddig mindössze öt tagállam - az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Görögország, Észtország és Lengyelország - teljesítette, Románia, Litvánia és Lettország pedig 2017-re ígérte a vállalás teljesítését.

    Kijelentette, nem várható el egyetlen tagországtól sem, hogy egyedül viselje a védelmi kiadások legnagyobb részét. Az arányos tehermegosztás megerősíti az észak-atlanti szövetséget - húzta alá.

    A védelmi kiadások növelése nem pusztán pénzről szól, hanem a szükséges kapacitásnövelésről, a nemzeti erők rendelkezésre bocsátásáról és a katonai felszerelések bővítéséről egyaránt.