Német kormányalakítás - Kiss J. László: a kompromisszumok jelenthetnek stabilitást, de bizonytalanságot is
Budapest, 2018. február 8., csütörtök (MTI) - Minden korábbinál magasabb árat fizetett az együttműködéshez elengedhetetlen kompromisszumokért az Angela Merkel kancellár vezette nagykoalíció - értékelte a német koalíciós megállapodást az MTI-nek Kiss J. László Németország-szakértő.
Ezek a kompromisszumok jelenthetnek stabilitást, de a
nagykoalíciós keretben a politikák állandó egymáshoz igazításával a
változások elmaradását és ezzel a status quo fennmaradásával együtt
járó bizonytalanságot is - hangsúlyozta a Corvinus Egyetem tanára,
aki szerint Angela Merkel küszöbönálló negyedik kormányzati ciklusa
a nevével fémjelzett korszak végének kezdete.
A költségvetési többlet minden korábbinál nagyobb lehetőséget
nyújtott a kompromisszumokra. 2017-ben a korábbi rekordot megdöntve
734 milliárd euró folyt be az állam, a tartományok és községek
kasszájába. Többé-kevésbé mindhárom párt - a kereszténydemokrata
CDU, a keresztényszocialista CSU és a szociáldemokrata SPD -
kívánságait teljesíteni kellett, attól a szándéktól is vezetve, hogy
a két nagy néppárt, a CDU és az SPD visszaesését legalább mérsékelni
lehessen.
A kiadások irányát jól mutatja például a 15 ezer új rendőr és
6000 igazságügyi alkalmazott foglalkoztatása, a kétmilliárd euró a
szociális lakásépítésre, a gyermektámogatások növelése, a bérleti
díjak emelésének korlátozása, továbbá a 2025-ig a kutatásokra
fordított összegek jelentős, a hazai össztermék 3,5 százalékát elérő
növelése. Minden idők legnagyobb oktatási reformjaként egyedül az
iskolák korszerűsítésébe, az egész napos iskolák és 2025-ig a gyors
internet rendszerének kiépítésébe 11 milliárd eurót fektetnek be.
A koalíciós megállapodás Európa-fejezetében egyértelmű az
állásfoglalás az eurózóna reformja mellett, "szolidáris
felelősségmegosztásban" Franciaországgal. A dokumentum jelzi, hogy
Németország vezető hatalomként visszatér az európai vitákba, és kész
az EU-kasszába többet fizetni, nem utolsósorban azért, mert
Nagy-Britannia távozásával egy 12 milliárdos lyuk keletkezik az
uniós költségvetésben.
A szakértő úgy vélte, Angela Merkel a koalíciós tárgyalásokból
meggyengülve került ki. Mindez - több más tényező mellett - azt
jelenti, hogy negyedik kormányzati ciklusa a Merkel-korszak végének
kezdete. Ugyanakkor a három, egyaránt hatvanas éveiben járó
pártvezető - Angela Merkel, Martin Schulz és Horst Seehofer -
politikai túlélését biztosító koalíciós megállapodás arra is utal,
hogy a politikai nemzedékváltás kérdése az új politikai ciklusban
nem kerülhető el.
Merkel komoly engedményeket tett a koalíciós partnereknek azért,
hogy megtarthassa a kancellári hivatalt. Noha az olyan,
identitásukat leginkább hangsúlyozó követeléseik megvalósításában,
mint a kétszintű egészségbiztosítási rendszer és a határidős
munkaszerződések megszüntetése, a szociáldemokraták nem értek el
teljes áttörést, mégis "nyertesnek" tekinthetők.
Hat miniszteri a posztot, köztük olyan stratégiailag fontos
tárcákat kaptak, mint a külügyminisztérium, a pénzügyminisztérium és
a munkaügyi minisztérium. Martin Schulz az SPD tagságának a
koalíciós megállapodásról tervezett, sorsdöntőnek számító szavazását
is a nyomás eszközeként használta fel, hogy az uniópártokkal szemben
erősítse tárgyalási pozícióját. Ennek nyomán joggal beszélhetett
arról, hogy a koalíciós szerződés a szociáldemokraták kézjegyét
viseli magán.
A pártszavazást illetően a szakértő rámutatott: Martin Schulz
korábban kategorikusan kizárta a nagykoalíciót és egy
Merkel-vezetésű kormányban való szerepvállalását. Ennek azonban
éppen ellenkezőjét tette, ezért a szociáldemokrata pártbázisban
elfogadottsága drámaian csökkent, jóllehet tavaly 100 százalékkal
választották pártelnökké.
A pártelnökségről való lemondásával Schulz most "menekülési
utat" választott. Kikerül a tűzvonalból és a párt megújításának
kényes feladatát Andrea Nahlesnek adja át, míg ő maga a bejelentett
külügyminiszterséggel olyan pályát választ, amelyen támaszkodhat az
Európai Parlament elnökeként szerzett nemzetközi tapasztalataira.
Ennek ellenére számos jel utal arra, hogy Schulz a koalíciós
tárgyalások "nyerteseként" sem képes feloldani azt a feszültséget,
amely az SPD-ben a nagykoalíciót támogatói és ellenzői között van.
Valószínűsíthető, hogy a mintegy 463 ezer szociáldemokrata -
közöttük az ifjú szocialisták nagykoalíció-ellenes toborzásaként a
24 ezer új tag - megkérdezését követően a március 4-én várható
"eredményhirdetés" is azt a megosztottságot tükrözi majd, amely a
pártnak a nagykoalíciós tárgyalásokhoz zöld jelzést adó bonni
pártkongresszusán is tapasztalható volt. Ezen a delegátusok
mindössze 56 százaléka adott felhatalmazást a koalíciós tárgyalások
megkezdésére, amit sokan megalázó eredménynek tartottak.
Kiss J. László szerint az új nagykoalíció arra is felhívja a
figyelmet, hogy a két nagy párt, a CDU és az SPD közötti különbségek
az újabb közös kormányzás során ismét viszonylagossá válhatnak. A
legutóbbi választásokon jelentősen visszaesett nagykoalíció újra az
"alternatívanélküliség" megtestesítőjévé válhat, ami hatásaiban a
politikai széleket erősíti.
Az előző parlamenti ciklusban a nagykoalíciónak robusztus, 80
százalékos többsége volt, mostanra viszont a CDU/CSU és az SPD
együttes támogatottsága a közvélemény-kutatásokban 50 százalék alá
süllyedt. A parlamenti erőviszonyok pedig a bevándorlásellenes
Alternatíva Németországnak párt megjelenésével stílusában és
tartalmában is jelentősen megváltoztak.
A "turbulens" nemzetközi környezetben Berlinnek mind többször
olyan kérdésekben kell döntenie, amelyekben nem számíthat eddigi
legnagyobb atlanti szövetségese, az Egyesült Államok támogatására és
amelyekben korábban nem mindig volt szükség arra, hogy vállalja a
döntés gyakorlati következményeit.