Német kormányalakítás - Merkel üdvözli az SPD döntését a kormányalakításról szóló egyeztetések megkezdéséről
Berlin, 2017. december 15., péntek (MTI) - Üdvözölte Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pénteken, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a kormányalakítás lehetőségeiről szóló egyeztetések megkezdése mellett döntött.
A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) nürnbergi
kongresszusán elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy "nagy
tisztelettel" viszonyul a szociáldemokraták hosszú vívódással
kiérlelt döntéséhez, amely szerint a kezdeti elutasítás után mégis
hajlandóak tárgyalni arról, hogy miként járulhatnak hozzá a
következő német kormány megalakításához.
Angela Merkel aláhúzta, hogy a CDU/CSU pártszövetség egyértelmű
felhatalmazást kapott a kormányalakításra a szeptemberi szövetségi
parlamenti (Bundestag-) választásokon. "Nélkülünk nem lehet stabil
kormányt létrehozni" - mondta.
A liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel
folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a keresztény
testvérpártok egységesen, elkötelezetten törekedtek a pártok színe
alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáért. Mint
mondta, "nem rajtunk múlott", hogy a Jamaica-koalíció nem valósult
meg.
Az SPD-vel folytatandó tárgyalásokról szólva hangsúlyozta:
"fontos hetek előtt állunk", amelyek során kiderül majd, hogy
sikerül-e megoldást nyújtani az embereket leginkább foglalkoztató
kérdésekre.
A legfontosabb feladatok között említette a közbiztonság
megerősítését és az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának
növelését, hogy mindenki számára "átélhetővé váljon a jogállam". A
migrációval kapcsolatban kiemelte, hogy a CDU és a CSU egységesen
képviseli a folyamatok "rendezését és irányítását" szolgáló
"szabályrendszerről" kidolgozott közös koncepcióját.
Hangsúlyozta, hogy Németországnak be kell kerülnie a legtöbb
újítást, innovációt megalkotó országok közé, ezért a többi között
támogatni kell adócsökkentésekkel a kutatás-fejlesztést, és segíteni
kell az embereket és vállalkozásokat, hogy minél jobban
alkalmazkodhassanak a digitális átalakuláshoz.
A testvérpártok választási programját idézve leszögezte: a
CDU/CSU-nak azért kell küzdenie, hogy Németország öt vagy tíz év
múlva is olyan hely legyen, ahol "jól és szívesen élünk". Így
egyebek mellett gondoskodni kell a városi és vidéki életfeltételek
közötti különbségek kiegyenlítéséről, a lakásépítést ösztönözni, az
egészségügyi ellátást javítani kell. Ez utóbbival kapcsolatban ismét
elutasította az SPD egyik fő követelését, miszerint a
magánbiztosítók felszámolásával át kell szervezni az
egészségbiztosítási rendszert.
A CSU-ban következő változásokkal kapcsolatban együttműködést és
támogatást ajánlott Markus Södernek, akit a kétnapos kongresszus
szombati napján megválasztanak bajor tartományi
miniszterelnök-jelöltnek.
A tervek szerint Horst Seehofer pártelnököt, tartományi
kormányfőt szombaton megerősítik a CSU elnöki tisztségében, a
miniszterelnöki tisztséget pedig a szövetségi kormány megalakulása
után, 2018 első negyedévében átadja Markus Södernek, a tartományi
kormány jelenlegi pénzügyminiszterének. A várakozások szerint a
pártelnöki és a kormányfői tisztség szétválasztása lezárja a belső
vitákat a CSU-ban, aminek révén a párt jól szerepelhet a 2018
szeptemberében tartandó tartományi törvényhozási (Landtag-)
választáson.