NGM-államtitkár: hamarosan elindulhat a "mintagyárak" létesítése
Kisvárda, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Néhány hónapon belül elindulhat a kis- és közepes vállalkozások (kkv) technológiai fejlesztését célzó úgynevezett "mintagyárak" létesítése - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért- és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.
Lepsényi István a II. Kisvárdai Nyári Egyetemen tartott
előadásában hangsúlyozta, ez a kezdeményezés is segíti a
vállalkozásokat abban, hogy megismerkedjenek a kormány által tavaly
megalapított Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform programmal.
Az ipar különböző területein digitális, infokommunikációs
megoldások alkalmazását és elterjesztését célzó ipar 4.0 projekt
elsősorban az új üzleti módszerekre, technológiákra és képzésekre,
valamint a kutatás-fejlesztésre fókuszál. A ipar digitális
átalakulásaira történő felkészülés jegyében hozzák létre ezeket a
"mintagyárakat", ahol a kkv-k nagyobb arányban vehetnek részt a
multinacionális cégek magasabb hozzáadott értékű termékeinek
fejlesztésében és gyártásában.
Olyan mintavállalatok jönnek majd létre, ahová a kis- és közepes
vállalkozások "bemehetnek", megismerik a korszerű ipari internetes
alkalmazásokat, digitális tudást és képzést kaphatnak, később pedig
- a meghatározott pályázati lehetőségeken keresztül - saját cégüknél
is alkalmazhatják ezeket a modern ipari technológiákat - mondta
Lepsényi István.
Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta, hamarosan megjelenik
egy 2,5 milliárd forint értékű pályázati alapprogram, amely
kimondottan az ipar 4.0 program a vállalkozásoknál történő
alkalmazását segíti elő. Hozzátette, a mintagyárak pontos
helyszíneivel kapcsolatban még nincs végleges döntés, a tervek
szerint a beérkező javaslatok alapján egy hónapon belül választják
majd ki a helyszíneket.
Szavai szerint nagyon sok, jó példaként szolgáló multinacionális
gyár van jelenleg Magyarországon; a Műegyetemen lesz egy olyan
laboratórium, ahol egy vállalati robot alkalmazásával
kísérletezhetnek a kisvállalatok.
A kisvárdai nyári egyetem témái között a 21. századi
munkaerő-piaci trendek és a duális képzés kapcsolata, az
élelmiszer-ellátó hálózatok modernizációja és az okosvárosok előnyei
is szóba kerültek. Belinszky Katalin, a Kisvárda Közösségi
Felsőoktatási Képzési Központ (KKFKK) ügyvezető igazgatója a
megnyitón elmondta, újabb egyetemi alapszakok indulnak el 2017
szeptemberében Kisvárdán, a Debreceni Egyetem turizmus-vendéglátás,
valamint vidékfejlesztési agrármérnök, a Szent István Egyetem pedig
élelmiszermérnök képzést indít a felső-szabolcsi kisvárosban.
Emellett folytatódik a cívisváros felsőoktatási intézménye által
tavaly indított mezőgazdasági mérnök szak, a informatikai
mérnök-képzést pedig a tervek szerint az Óbudai Egyetem biztosítja
jövő évtől a városban - tette hozzá a KKFKK ügyvezető igazgatója.