Kamion Eb - Öt márka 16 versenyzője indul a Hungaroringen
Mogyoród, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - A tavalyihoz képest több, öt márka 16 versenyzője áll rajthoz a gyorsasági kamion Európa-bajnokság hétvégi fordulóján a Hungaroringen, ahol a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbert futamgyőzelmekért száll harcba.
A csütörtöki sajtótájékoztatón Őry Tamás, a szervező Truck Race
Promotion Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy 25 év
szünet után, 2015-ben hozták vissza Magyarországra a
kamionversenyzést, amelyet így "szinte a nulláról" kellett
felépíteniük.
"Az a célunk, hogy tíz éven belül a Hungaroring a gyorsasági
kamionsport legendás pályája legyen, ehhez az is a segítségünkre
lehet, ha a következő években a pálya infrastruktúrája megújul majd"
- mondta Őry. Hozzátette: a kamion Eb kísérő sorozatában, a
Blancpain GT-ben 8 márka 31 versenyzője lesz ott a rajtrácson.
"Természetesen az eddig megszokottakhoz hasonlóan ezúttal is
számtalan kísérő programmal készülünk a családok, a kisgyermekek, a
fiatalok és a felnőttek számára is, a könnyebb megközelíthetőség
érdekében pedig ingyenes buszjáratokat indítunk a hétvégén az
Árpád-hídtól és a gödöllői HÉV-megállótól" - közölte az ügyvezető
igazgató.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója
arról beszélt, hogy a különböző sorozatok megjelenésével a mogyoródi
pálya vezetősége azt a tévhitet szeretné eloszlatni, miszerint itt
csak Forma-1-es futamot rendeznek.
"Sokat kellett küzdenünk, egyeztetnünk és néha vitáznunk, amikor
2015-ben visszatért hozzánk a kamion Eb mezőnye, de megküzdöttünk
azért, hogy mára ez az esemény legyen a harmadik leglátogatottabb
versenyhétvége a Hungaroringen" - mondta Gyulay Zsolt, majd úgy
folytatta: a tavaly újraaszfaltozott pályát a korábbi előzetes
félelmekkel ellentétben nem teszik tönkre a kamionok, a Truck Race
Promotion Kft.-vel közösen zajló szervezés pedig a harmadik
alkalommal már "olajozottabban" működik, mint az első évben.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ)
elnöke három lényeges pontra hívta fel a figyelmet.
"Egyrészt a kamionsport legmagasabb szintje az Eb, másrészt több
magyar érdekeltség is van a mezőnyben, hiszen Kiss Norbert mellett
egy magyar csapat is indul a versenyen, igaz, nem hazai pilótával" -
mondta az MNASZ elnöke, aki arra is kitért, hogy a pályán és azon
kívül zajló számtalan eseménnyel a kilátogató nézők "különleges
kiszolgálást" kapnak ezen a hétvégén.
Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája szerint
komoly esélyük van a futamgyőzelmekre, mert műszakilag és minden más
szempontból is nyerésre alkalmas a versenykamion és a csapat.
"Előrébb járunk, mint ahogyan előzetesen reméltük. Másodikak
vagyunk az összetettben, az év elején nem gondoltam volna, hogy a
Hungaroringre már így érkezünk" - mondta a 32 éves szombathelyi
pilóta, aki nagy küzdelmet vár, de elérhetőnek tartja az első
rajthelyek megszerzését az időmérő edzéseken, s mind a szombati,
mind a vasárnapi első futamot meg akarja nyerni.
Csütörtökön (ma) délután 16 órakor 16 versenykamion és 19, a
Blancpain GT-sorozatban induló luxus sportautó hajt rendőri
felvezetéssel a Hungaroringről az 56-osok terére, ahol ingyenes
közönségtalálkozót rendeznek az érdeklődőknek, szurkolóknak.
A kamion Eb versenyhétvégéje szombaton reggel kezdődik. Az
időmérő edzést 11.25 órától rendezik, majd az első futamra 14.00, a
másodikra pedig 17.20 órakor kerül sor. Vasárnap 9.55 órakor lesz a
kamionok időmérő edzése, a hétvége harmadik futama 13.05 órakor, a
negyedik, utolsó verseny pedig 16 órakor rajtol el.