NGM: tovább erősödnek a kedvező tendenciák a lakáspiacon
Budapest, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - A tavalyi a lakáspiaci fordulat éve volt Magyarországon, az első negyedéves adatok alapján a kedvező tendenciák idén tovább erősödnek - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a Világgazdaság ingatlanpiaci konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Balogh László kiemelte: tavaly 10 ezer új lakást adtak át, ami
31 százalékos növekedés, a kiadott engedélyek száma 2,5 szeresére
emelkedett. Az első negyedévben 2061 új lakás épült az országban,
46,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott
lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma
88,7 százalékkal emelkedett éves szinten.
Az adatok a piac további számottevő élénkülését jelzik, az
építőiparban évtizede nem látott növekedés volt, 24,7 százalékkal
nőtt a termelés az első negyedévben - ismertette, hozzátéve, hogy a
kormányzati intézkedések jelentős lökést adnak a lakáspiac keresleti
és kínálati oldalának a következő időszakban is.
Elmondta, a reálbérek több mint négy éve tartó emelkedése fontos
eleme a lakáspiaci-építőipari élénkülésnek, mivel megteremti a
megfelelő keresletet az új lakások iránt is, amit a családi
otthonteremtési (csok) kedvezmény bevezetése is segít. A csokon
belül 30 százalékos az aránya az új lakásoknak, ami szerinte tovább
fog nőni. A programban befogadott kérelmek összege áprilisig eléri a
104,5 milliárd forintot - közölte. A csok beváltotta a hozzá fűzött
reményeket, beindította a piacot, a kormány nem tervezi, hogy a 1,5
éve működő konstrukciót megszűntesse, a rendszer finomhangolását
azonban lehetségesnek mondta.
Az uniós források felfutása, és az állami beruházások további
lendületet adhatnak a növekedésnek - mondta. Kitért arra, hogy a
Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatára számos
bürokráciacsökkentő intézkedést tervez a kormány, ezek között
említette a közműszolgáltatásokhoz való csatlakozás idejének
jelentős lerövidítését és a földhivatali digitalizált adatok
ingyenes hozzáférését. Egy sor olyan javaslat előkészítése zajlik,
amelyek változást hoznak az építőipari szakképzésben és több
könnyítést léptetnek életbe az ágazatban - jelezte. A
minisztériumban az építőipar helyzetéről szóló jelentésen dolgoznak,
amely stratégiai célokat fogalmaz meg és elkészítésébe számos
szakmai szervezetet bevontak.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének
(ÉVOSZ) elnöke az építési ágazat alapvető problémái között említette
a piaci kereslet drasztikus ingadozását. Tavaly 18 százalékkal
csökkent az ágazat teljesítménye, idén viszont kétszámjegyű
növekedést várnak, ami komoly feszültséget okoz. További probléma a
területi kiegyenlítetlenség, a lakások többsége Közép-Magyarországon
épül. Az első negyedévben elindított beruházások 75 százaléka
Közép-Magyarországon kezdődött el, az új kivitelezések értéke
megnégyszereződött a régióban. A tervezéshez két évre előre tekintő
költségvetésre lenne szükség - állapította meg.
Kitért arra is, hogy a lakásépítések 10 éves lemaradásban
vannak. Az építésügy átalakításáról azt mondta: az ágazati
jogszabályváltozások mértéke és azok követése nehézkessé teszi a
munkákat. A körbetartozások mértéke 2007-2013 között 400 milliárd
forintra nőtt az ÉVOSZ szerint, ez 200 milliárd forintra csökkent
azóta.
Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (Ifk) elnöke
arról beszélt, hogy az új lakások áfacsökkentése, és a csok miatt
kapott ekkora lendületet a piac. Az újépítésű lakások értékesítését
terhelő áfa mértékének csökkentése azonban csak határozott időre,
2019-ig szól, az Ifk-tagok szerint mielőbb érdemes megfontolni annak
állandósítását. A kedvező növekedési kilátások megvalósulásának
legnagyobb kockázata szerinte az építőipari kapacitáshiány, amit már
rövidtávon orvosolhatna az építőipari vállalkozások kiemelt
technológiafejlesztési és gépbeszerzés támogatása a kormányzat
részéről, a mezőgazdasághoz hasonlóan. Az építőipart nemcsak az új
lakások áfája érinti, hanem az építőanyagok vagy a szolgáltatások
áfája, ezek ágazati egységestése hozzájárulna a szektor
fehérítéséhez - fűzte hozzá.