Nyártól egyetemi kórházként működik a debreceni Kenézy
Debrecen 2017. január 25., szerda (MTI) - A Kenézy kórház, amely január elsejétől került a Debreceni Egyetem (DE) fenntartásába, a szenátus döntése értelmében nyártól egyetemi kórházként működik - hangzott el az erről rendezett, zárt ajtók mögött tartott főorvosi-főnővéri értekezleten, amelyről az egyetem sajtóirodája szerdán tájékoztatta az MTI-t.
"A Kenézy kórház nem lesz klinika" - közölte a keddi
értekezleten Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, az
egészségügyi intézmény egyetemi integrációját lehetővé tevő
törvénymódosítás egyik benyújtója.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta: hosszú évek óta cél az
egységes betegellátás megteremtése Debrecenben, ugyanakkor ezt nem
lehetett egy egyszerű beolvasztással megoldani. Emiatt volt szükség
hosszú előkészítésre a tavaly októberi jogszabály-módosítás előtt -
jegyezte meg, hozzátéve: a Szegeden és Pécsen korábban végrehajtott
integrációk hibáiból tanulva alkották meg a törvényjavaslatot, amely
bevezeti az egyetemi kórház státuszt. Ebben az esetben az egyetem a
kórház fenntartója, ugyanakkor megmarad a Kenézy Gyula Kórház és
Rendelőintézet önálló jogi státusza.
"Ez egy speciális kategória, amely kifejezetten az olyan
városokban elérhető, amelyek egyaránt rendelkeznek orvosképző
egyetemmel és egészségügyi ellátó intézménnyel" - mondta a
politikus. Hangsúlyozta: az egyetemi kórház nem klinika, nem
változik az ellátási szint, az intézmény képzési és kutatási
feladatokat sem végez, csupán a gyakorlati orvosképzésben vesz
részt.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár elmondta:
az integráció során fontos szempont volt, hogy Debrecenben ne
ismétlődhessen meg a szegedi példa, amelynél a beolvasztás a
teljesítményvolumen-korlátok elvesztése miatt kedvezőtlen volt.
"Egyetemi kórházként ugyanannyi forrás jut majd az intézménynek
mint korábban, tehát nem a költségcsökkentés a cél, hanem az ellátás
hatékonyságának javítása. Az új együttműködésben mindenki
megtalálhatja majd a számítását, az egyetemnek bővül a gyakorlati
képzési kapacitása, a kórház pedig az ország legnagyobb egészségügyi
intézményrendszerének tagja lesz" - fogalmazott.
Hozzátette: előbb az integrációt irányító testület, majd az
egészségügyi irányító testület fogja felügyelni a létrejövő
intézményt. A nyolctagú testületben helyet kap az egyetem részéről a
rektor, a kancellár, a klinikai központ főigazgatója és a Kenézy
kórház főigazgatója, a fenntartó kormányzat részéről pedig az
államtitkárság két delegáltja mellett Széles Diána debreceni
alpolgármester és Rácz Róbert hajdú-bihari kormánymegbízott.
Bács Zoltán, az egyetem kancellárja elmondta: az év elején a DE
középirányítóként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szerepét
vette át. Júliusra szeretnék elérni, hogy valóban egyetemi kórházzá
váljon a Kenézy kórház és a DE adószáma alatt önálló
egészségbiztosítási szerződési jogosultsággal működő betegellátó
intézmény legyen - magyarázta.
Szilvássy Zoltán, a DE rektora tájékoztatójában kiemelte: a
legfontosabb cél, hogy az új rendszerben tovább emelkedjen az
ellátási színvonal és optimalizálják a betegutakat.
"A Kenézy kórház jelenleg a Debreceni Egyetem által fenntartott
kórház, a tervek szerint a nyár közepétől pedig egyetemi kórházként
működik" - mondta a rektor, megjegyezve, hogy a Debreceni Egyetem
123 milliárd forintos költségvetése, amely a kórház büdzséjével
tovább nő, megfelelő hátteret jelent a további szakmai fejlődéshez.
Hozzátette: az egyetemhez hasonlóan, ahol a klinikák
igazgatóival és a professzorokkal egyeztettek, a kórházban is
valamennyi orvosi szakterület vezetőivel és a szakorvosokkal is
beszélni fognak az új rendszer működésének részleteiről, áttekintik
a lehetséges ellátási helyszíneket, a feladatmegosztást, valamint az
olyan terveket, mint például a sürgősségi betegellátó klinika
létrehozása.