OGY - Krónika 10. rész (azonnali kérdések, ukrán oktatási törvény)
Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (MTI) - Az ellenzék a parlagfű elleni védekezésről, a devizahitelesek segítéséről, valamint a letelepedési kötvényekről tett fel további azonnali kérdéseket a kormánynak. Az Országgyűlés hétfői ülése ezt követően az ukrán oktatási törvény elleni fellépésről szóló ötpárti nyilatkozat tárgyalásával folytatódott.
A kormány több mint ezer esetben intézkedett a parlagfű miatt
A kormány szeptember közepéig 1125 esetben intézkedett a
parlagfűvel szennyezet területekről szóló bejelentések után - mondta
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára
a szocialista Gőgös Zoltán azonnali kérdésére válaszolva.
Az MSZP képviselője kérdésében több olyan magánterület azonnali
vizsgálatát kérte, amelyek szerinte több ezer hektár állami legelőt
elnyerő gazdák tulajdonában áll. Az ellenzéki politikus szerint
ugyanis a kabinet nem lép fel megfelelően a parlagfű ellen, amit
elmondása alapján az is erősít, hogy "gengszterek kezébe került
hortobágyi legelőkön is" másfél, kétméteres parlagfű nő.
Nagy István válaszában hangsúlyozta, a kormány idén 46,1 millió
forintot szán a parlagfű elleni védekezésre, a szennyezett területek
felderítését pedig légi úton is végzik.
Lázár: a kormány az adófizetők pénzén nagyvonalúan segített a
devizahiteleseken
A kormány az adófizetők pénzén több alkalommal nagyvonalúan
segített a devizahiteleseken - mondta Lázár János, a
Miniszterelnökséget vezető miniszter a jobbikos Z. Kárpát Dániel
azonnali kérdésére válaszolva.
Az ellenzéki politikus azt kérte számon a tárcavezetőn, hogy a
kormány még mindig nem nyújtott átfogó megoldást a kérdésben, ezért
hosszú távon még mindig több mint 100 ezer devizahitelest fenyeget a
kilakoltatás.
Lázár János válaszában ugyanakkor kijelentette, a kormányoldal
több olyan intézkedést fogadott el, amely jelentősen segített
devizahitelesek milliónak. "Nem citálom ide - de megtehetném -,
azokat a kérdéseket, hogy vajon a devizahitelt felvenni kötelező
volt-e" - folytatta a miniszter, hozzátéve, ezt a kérdést kellő
visszafogottsággal kezelik a parlamentben.
Kiemelte, minden segítségnek ára van, amelynek jó részét azok az
adófizetők állják, akik nem adósodtak el ilyen formában. Lázár János
megdöbbentő adatnak nevezte továbbá, hogy a már megmentett
devizahitelesek 60 százaléka újra felvenne ilyen típusú hitelt.
LMP: a letelepedési kötvény tudatosan megszervezett pénzmosási
szisztéma
Tudatosan megszervezett pénzmosási szisztémának nevezte a
letelepedési kötvényeket azonnali kérdésében az LMP-s Demeter Márta.
Az ellenzéki politikus a Miniszterelnöki Kabinetiroda
államtitkárához fordulva szólt arról is, hogy szerintük az államnak
14 milliárd forintos kárt is okoztak az offshore cégekhez köthető
kötvények, amelyek nemzetbiztonsági aggályokat is felvetnek, mivel
szerintük nem ellenőrizték érdemben a több mint 20 ezer
kötvényvásárlót.
Dömötör Csaba válaszában visszautasította a "kormányt ért,
kérdésnek álcázott rágalmakat" és kijelentette, a Miniszterelnöki
Kabinetiroda nem foglalkozik a kötvényekkel, amelyekről az
Országgyűlés gazdasági bizottsága döntött korábban, és fontos
szerepet játszott a magyar gazdaság finanszírozásában, amikor az még
gyengébb lábakon állt. A szokásos devizakötvényeknél ugyanis sokkal
kevesebb kamatot kellett kifizetni ezekben az esetekben -
hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, mivel a magyar gazdaság
azóta erősebb lábra tudott állni, ezért ezt a megoldást ki lehet
vezetni. Dömötör Csaba megjegyezte tovább, a letelepedési kötvényt
vásárlók minden esetben megfelelő, többlépcsős biztonsági szűrésen
estek át.
Fidesz: elfogadhatatlan az ukrán oktatási törvény
Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője ismertette
azt az ötpárti egyetértéssel készült határozatot, amely felszólítja
az ukrán elnököt, hogy ne írja alá az ukrán parlament által
elfogadott új oktatási törvényt.
A kormánypárti politikus hangsúlyozta, azért nem tudják
elfogadni ezt a jogszabályt, mert az 80 kárpátaljai magyar oktatási
intézmény sorsát pecsételné meg, ráadásul egész Ukrajnát
destabilizálhatja, kezelhetetlen állapotba taszítva a már most is
nehéz helyzetben lévő országot.
Mindez pedig ellentétes Magyarország érdekeivel, vagyis Ukrajna
stabilitásával és azzal, hogy az ott élő magyar kisebbség
megőrizhesse identitását - fejtette ki Németh Zsolt, aki jó jelként
értékelte, hogy az ukrán kormány úgy döntött, kikéri a Velencei
Bizottság normakontrollját. A kormánypárti politikus jelezte, nincs
kétsége afelől, hogy ez a vizsgálat a magyar álláspontnak ad igazat,
a szóban forgó jogszabály ugyanis biztosan ellentétes az Európa
Tanács kisebbségi alapelveivel.
Magyar Levente: a szovjet időkben sem korlátozták jobban a
magyarság szerzett jogait
Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti
államtitkára felszólalásában ismételten üdvözölte a témában
született széleskörű összefogást, majd úgy fogalmazott: még a
szovjet időkben sem volt példa arra, hogy olyan mértékben
korlátozzák a magyarság alapvető megszerzett jogait, mint azt az új
ukrán oktatási törvény tenné.
A tárca képviselője hangsúlyozta, a kárpátaljai magyar oktatás
összeomlása az ott élő magyar közösség teljes identitásvesztésével
járhat, ezért minden eszközzel fel kell lépni a jogszabállyal
szemben.
Magyar Levente szólt arról is, "keserves idők" köszöntenének be
a magyar-ukrán kapcsolatokba, ha hatályba lép ez a törvény, ami
egyik fél érdekét sem szolgálja.