OGY - Krónika 6. rész (határozathozatalok)
Budapest, 2016. december 13., kedd (MTI) - A polgármesteri juttatások emeléséről és a plakátelhelyezés szabályainak szigorításáról döntött kedden az Országgyűlés.
A parlament elfogadta a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és
az ügyészség 2015-ös beszámolóját.
Adatbázis készül a nem tisztességes online kereskedőkről
A tisztességesebb elektronikus kereskedelem érdekében
módosította az Országgyűlés az elektronikus hírközléssel és a
fogyasztóvédelemmel kapcsolatos törvényeket a kormány
kezdeményezésére.
A 177 igen, 2 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadott
változtatás értelmében a jövőben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
honlapján bárki számára elérhető lesz egy adatbázis azokról az
internetes kereskedelmet folytató vagy online fizetési megoldásokat
alkalmazó vállalkozásokról, amelyek súlyos jogsértést követtek el.
A változtatás 2017 szeptemberétől szigorítja az e-kereskedelmi
cégek telefonos ügyfélszolgálatára vonatkozó előírásokat például
azzal, hogy a betelefonálókkal legfeljebb öt perc várakozás után meg
kell kezdeni az érdemi ügyintézést. Szabályozza azt is, hogy a
beszélgetésről készült hangfelvételt milyen formában kell kiadni az
ügyfélnek.
Emelkedik a polgármesterek díjazása
Az Országgyűlés megemelte a települési polgármesterek díjazását.
A képviselők 180 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3
tartózkodás mellett fogadták el az önkormányzati törvény ezt
tartalmazó módosítását a belügyminiszter kezdeményezésére.
A változtatás értelmében a településvezetők díjazását a most
elfogadott javaslat kihirdetését követő hónaptól már nem a helyettes
államtitkárok, hanem az államtitkárok alapilletményéhez igazítják.
Egy 500 lakosúnál kisebb település polgármesterének bére az
államtitkári fizetés 30 százaléka lesz, 1500 lakosig 40 százaléka,
2000 lakosig 50 százaléka, 5000 lakosig 55 százaléka, 10 ezer
lakosig 60 százaléka, 30 ezer lakosig 70 százaléka, a fölötti
lélekszámnál pedig az államtitkár bér 80 százaléka lesz. A megyei
önkormányzatok közgyűlési elnökei az államtitkári illetmény 90
százalékára válnak jogosulttá.
Szigorították a plakátelhelyezés szabályait
A parlament kivételes eljárással törvényben határozta meg a
közterületi reklámhordozók elhelyezésének alapvető követelményeit,
továbbá felhatalmazta a kormányt a részletszabályok kidolgozására és
betartatására.
A képviselők 122 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadták el
a településkép védelméről szóló törvény módosítását a
Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére.
Az elfogadott javaslat kimondja, hogy nem helyezhető el reklám a
fokozott védelem alatt álló helyszíneken (például a világörökségi,
műemlékvédelmi és természetvédelmi területeken), a magánterületeken
pedig legfeljebb egy reklámhordozó állhat, az erről szóló szerződés
pedig maximum öt évre szólhat.
Utoljára pótolható a külföldre menekített jövedelmek utáni adózás
Kivételes eljárással jövő nyárig utolsó esélyt biztosított a
törvényhozás a pótlólagos adófizetésre a jövedelmüket külföldre
menekítőknek, továbbá lehetővé tette, hogy politikai vezetők
sportszövetségek irányításában is részt vegyenek.
A képviselők 122 igen szavazattal, 36 nem ellenében és 24
tartózkodás mellett fogadták el a közteherviselést és az állami
szervek feladatellátását érintő törvények módosításait a
nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére.
A kormány a javaslat indoklásában emlékeztetett, a Nemzeti Adó-
és Vámhivatalnak (NAV) jövő ősztől már rendelkezésére állnak a nagy
értékű külföldi bankszámlák adatai is, így könnyen kiszűrhetők azok,
akik a Magyarországon keletkezett jövedelmük után nem fizették meg a
közterheket.
Egy évvel meghosszabbították a zártkerti ingatlanok
átminősítését
Egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbította a parlament a
zártkertként nyilvántartott ingatlanok művelés alól kivett területté
minősítésének lehetőségét. Az erre vonatkozó kormánypárti javaslatot
148 igen, 4 nem és 28 tartózkodó szavazattal hagyta jóvá az
Országgyűlés.
Font Sándor (Fidesz) előterjesztőként korábban azzal indokolt,
hogy a zártkertek mezőgazdasági művelési ágba tartoznak, ezért
adásvételükre a földforgalmi törvény szabályai vonatkoznak.
Hozzátette, hogy a kis területű ingatlanoknál azonban nem kell
megkövetelni ezt az eljárást, így 2015. májusa óta lehet kérni a
mentesítést. Azóta 86 ezren éltek ezzel, azonban 1 millió 100 ezer
bejegyzett zártkert van, ezért szükséges a 2016. december 31-én
lejáró határidő meghosszabbítása - magyarázta.
A jogszabály szigorítást is tartalmaz a szőlőterületek védelme
érdekében, e szerint csak olyan ingatlant lehet kivonni a művelés
alól, ahol korábban kivágták az ültetvényt.
Harmincezer fölé emelkedhet a honvédség létszáma Az
Országgyűlés módosította a Magyar Honvédség részletes bontású
létszámáról szóló parlamenti határozatot, így a katonaságnál
engedélyezett státuszok száma 29 700-ról 31 080-ra emelkedik.
A képviselők 147 igen szavazattal, 32 nem ellenében és 1
tartózkodás mellett hagyták jóvá a honvédelmi miniszter javaslatát,
amely a tiszti létszám változatlanul hagyása mellett az altiszti- és
legénységi állományt növeli.
A parlament emellett a honvédelmi törvényhez kapcsolódó több
törvénymódosítást is elfogadott, ugyancsak Simicskó István
kezdeményezésére.
A változtatások egyikének értelmében a honvédelmi ágazati
pótlékot is bele kell számítani a Magyar Honvédség személyi
állományába tartozó közalkalmazottak jubileumi jutalmának alapjául
szolgáló illetményalapba.