Október 23. - Simicskó: '56 az igaz ügyek melletti kiállás jelképe
Budapest, 2017. október 22., vasárnap (MTI) - Az igaz ügyek melletti kiállást jelképezik 1956. októberének magyarországi eseményei a magyarság és az egész emberiség számára - mondta a honvédelmi miniszter vasárnap délután a Műegyetemen rendezett emlékünnepségen.
Simicskó István hangsúlyozta: "elődeink nagy árat fizettek a mi
szabadságunkért". Ezért is fontos megbecsülni a szabadság értékeit -
emelte ki.
A honvédelmi miniszter kifejtette: az embereket, közösségeket,
nemzeteket minősíti, hogy képesek-e nagy célokat megfogalmazni, nagy
nemzeti ügyek mellé odaállni, ezekért összefogni, összetartani, és
képesek-e méltó módon ünnepelni, hőseik előtt leróni tiszteletüket.
Simicskó István szólt arról, hogy napjainkban a brüsszeli
döntéshozók "képmutatással leplezik el a bajokat" az európai
polgárok elől. Európa kialakulása és létezése a keresztény
értékeinek köszönhető, azokat mégis szisztematikusan számolják fel -
mondta.
A miniszter kiemelte: napjainkban is meg kell védenünk
szabadságunkat, önrendelkezésünket, szuverenitásunkat. Ehhez erőt ad
az '56-os szellemiség, amely egyben kötelezi is a mai nemzedékeket -
fűzte hozzá.
"Ma a magyarság szabad", Magyarország demokratikus ország. Olyan
ország, amely megvédi értékeit, kultúráját, nyelvét, állampolgárait
és határait - szögezte le Simicskó István.
Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy a nemzet emberek
millióinak közös emlékezete a múltról és a közös terve a jövőről. Az
1950-es években ez a közös emlékezet háborúról, megszállásról, és
központilag erőszakolt jövőképről szólt, amely ellen lázadni kellett
- idézte fel a rektor. A külföld, a Nyugat hol értette ezt, hol nem,
de idővel szélesedett ez a megértés - mondta.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke emlékeztetett arra,
hogy szövetségüknek 1989-es alakulásakor kiemelt célja volt az
1956-os forradalom kultuszának megőrzése. Ezért szervezik meg minden
évben a műegyetemmel közösen az emlékünnepséget, fáklyás felvonulást
tartanak a Bem térre, ahol megkoszorúzzák a szabadságharc lengyel
származású tábornokának, Bem József szobrát.
Az egykori '56-os diákok nevében mondott beszédében Halzl József
visszaemlékezett 1956-ra, amikor a műegyetem gépészmérnöki karának
hallgatója volt. A szónok kérte, hogy a jelenlévők közül tegyék fel
a kezüket azok, akik maguk is részt vettek az 1956. október 22-i
műegyetemi gyűlésen, őket megtapsolták az ünnepség résztvevői.
Szintén tapssal fogadták, amikor Halzl József arról beszélt:
remélik, egyúttal kérik és követelik, hogy az illetékesek vonják
vissza a magyarságot sértő ukrán oktatási törvényi rendelkezést.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott
emlékünnepségen részt vett a 61 évvel ezelőtti diákgyűlés néhány
résztvevője, ott voltak lengyel vendégek, továbbá diákcsoportok,
köztük felvidéki fiatalok. Megjelent Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai
köztársasági elnök felesége is. Többen magyar zászlókkal, illetve
nemzeti színű karszalagokkal érkeztek.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója
alkalmából rendezett műegyetemi emlékünnepséget követően
megkoszorúzták az egyetem emléktábláját, majd az ünneplők a
hagyományos fáklyás menetben vonultak a Bem térre.
A budapesti műegyetemisták 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16
pontban foglalták össze követeléseiket, másnapra pedig tüntetést
szerveztek akaratuk nyomatékosítására és a lengyel munkástüntetések
iránti szolidaritás kinyilvánítására. A budapesti Petőfi-szobornál
tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavakat
skandáltak, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását. A
zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas
zászló a forradalom jelképe. A budapesti és vidéki
tömegmegmozdulásokat véres atrocitások követték.
(FOTÓ)