Októberben a magyar építőipari érte el a legnagyobb éves növekedést az EU-ban
Luxembourg, 2017. december 19., kedd (MTI) - A várakozásokkal ellentétben csökkent októberben az euróövezet építőiparának teljesítménye az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden kiadott kimutatása szerint, ugyanakkor a magyar építőipar havi bázison a második legnagyobb, éves összevetésben a legnagyobb teljesítménynövekedést érte el az uniós tagok közül.
Októberben az előző havihoz képest szezonális kiigazítással 0,4
százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezet 19
tagállamában és 0,7 százalékkal csökkent az Európai Unió 29
tagállamában az Eurostat első becslése szerint.
Az egy évvel korábbival összevetve mindkét országcsoportban 2,0
százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye októberben.
Elemzők a csökkenés helyett 0,1 százalékos havi növekedést
vártak októberben az euróövezetben, illetve a tényleges 2,0
százaléknál kisebb, 1,1 százalékos éves növekedést.
Havi összevetésben a legnagyobb csökkenést Svédországban
regisztrálták októberben, 2,1 százalékosat. Az Egyesült Királyságban
1,6 százalék, Németországban és Romániában pedig 1,3 százalék volt
az építőipar teljesítményének a csökkenése havi bázison októberben.
A legnagyobb havi teljesítménynövekedés Szlovéniában volt, 8,5
százalékos, illetve Magyarországon 5,9 százalékos és Szlovákiában
5,7 százalékos.
Éves összevetésben Magyarországon nőtt az építőipar
teljesítménye októberben a legnagyobb mértékben, 38,1 százalékkal.
Szlovéniában 29,5 százalék, Lengyelországban 18,0 százalék volt az
éves növekedés.
Romániában 14,3 százalékkal, Spanyolországban 1,2 százalékkal
csökkent az építőipar teljesítménye októberben az egy évvel
korábbihoz képest.
Az előző hónapban, szeptemberben 0,1 százalék volt a
teljesítmény havi növekedése az euróövezetben, míg az EU-ban 0,2
százalékos volt a csökkenés. Éves összevetésben szeptemberben az
euróövezet építőiparának teljesítménye 3,5 százalékkal nőtt, az
EU-ban pedig 2,9 százalék volt a növekedés.