Oscar-díj - Több mint háromszáz produkció jelölhető a legjobb film díjára
Los Angeles, 2017. december 20., szerda (MTI) - Az amerikai filmakadémia több mint hétezer tagja 341 film közül választhatja ki a márciusi gálán a legjobb film Oscar-díját elnyerő produkciót - közölte a Variety.com.
A több mint 300 film közül a legesélyesebbek között emlegetik a
Szólíts a neveden!, a Három óriásplakát Ebbing határában, A Pentagon
titkai, a Lady Bird, a Tűnj el!, a Dunkirk, A víz érintése, A
legsötétebb óra, a Floridai álom, a Rögtönzött szerelem, a Mudbound
és a Wonder Woman című produkciókat.
A legjobb film díjáért az az alkotás indulhat, amelynek
kereskedelmi forgalmazása Los Angeles megyében december 31-ig
elkezdődik, és legalább hét egymást követő napon vetítik a mozikban.
A feltételek között szerepel, hogy a produkciónak legalább 40
percesnek kell lennie, és vagy 35, illetve 70 mm-es filmről, vagy a
kiírásoknak megfelelő digitális formátumban kell vetíteni. Azok a
filmek, amelyeket mozis bemutatásuk előtt egyéb módon nyilvánosan
forgalmaztak, nem indulhatnak a legjobb film Oscarjáért.
Míg más Oscar-mezőnyökben 5-5 jelölt verseng a díjért, a legjobb
film-kategória jelöltjei közé 5-10 film kerülhet be, a szavazók
ugyanis preferenciájuk alapján rangsorolják a filmeket. A kategória
Oscar-szobrát a film producerei kapják.
A díj utolsó öt kitüntetettje a Holdfény, a Spotlight: Egy
nyomozás részletei, a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), a 12
év rabszolgaság és Az Argo-akció volt.
Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS)
létszáma júniusban 774 taggal bővült, és már több mint 7300 filmes
tartozik a testülethez. A 90. Oscar-díj jelöltjeinek listáját január
23-án jelentik be, a díjátadó gálát pedig március 4-én rendezik a
hollywoodi Dolby Színházban.