Pékszövetség: markánsabb lehet a pékáruk íze az élelmiszerkönyv módosításával
Budapest, 2016. december 22., csütörtök (MTI) - Markánsabb lehet a pékáruk, elsősorban a kenyerek íze a Magyar élelmiszerkönyv módosítása miatt - erről a Magyar Pékszövetség szakmai titkára beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Werli József elmondta, az élelmiszerkönyv hatályba lépett
változásai leginkább a sütőipart érintik, a módosításokat két év
előkészítő munka előzte meg.
Mint mondta, egyértelműsítették a fogalmakat, például, hogy mit
lehet búza- és rozskenyérnek, vagy rozsos, illetve teljes kiőrlésű
kenyérnek nevezni, valamint változott az ezekben a termékekben a
kötelezően használt liszt minimum mennyisége.
Elmondta, a fogyasztó markánsabb ízű termékeket fog kapni,
hiszen például a rozsos kenyereknél használt rozsliszt arányának
kell érnie a 30 százalékot, a rozskenyérnél pedig a korábbi alsó 40
százalék rozsliszt arányát 60 százalékra emelték.