Novák Katalin: a kormány támogatja az egyszülős családokat
Budapest, 2016. december 22., csütörtök (MTI) - A kormány támogatja az egyszülős családokat, nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az államtitkár kiemelte: ennek érdekében egy törvénymódosításnak
köszönhetően január 1-jétől a bölcsődei felvételkor az egyszülős
családok előnyt élveznek. Ha a gyermekét vagy gyermekeit egyedül
nevelő szülő dolgozik vagy el akar helyezkedni, előnyt élvez majd -
mutatott rá.
Novák Katalin egy másik fontos döntésként jelölte meg, hogy
félmilliárd forint támogatást nyújtanak egy egyszülős családokat
támogató budapesti központ létrehozásához.
Az államtitkár közölte: Magyarországon körülbelül 300 ezer
egyszülős család van, és több mint félmillió gyermek él ilyen
családban. Nekik is segíteni kell, hiszen sokan nem önhibájukból
kerülnek ilyen helyzetbe - vélekedett.
Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke
elmondta: az egyszülős családok "Magyarország legnagyobb
kisebbsége", ők nem választották ezt a helyzetet, hanem így alakult
az életük. A gyermeküket egyedül nevelőknek két szülő helyett kell
helytállniuk - fogalmazott.
Úgy vélte, a mostani támogatás valódi áttörést jelent, és fontos
jelzés, hogy a gyermeküket egyedül nevelők végre megkülönböztetett
figyelmet, elismerést kapnak. A támogatás egyúttal gyakorlati
segítség is, és azok kaphatnak majd az új központban személyre
szabott segítséget, akik gyakran érezhették, hogy nem nagyon figyel
rájuk senki - mondta.
Nagy Anna szerint bár 2005-ben kis alapítványként kezdték,
nagyon sok családról van szó, így ha valódi segítséget akarnak
nyújtani nekik, "szintet kell lépni", és ezt segíti a most kapott
támogatás. Már keresik a megfelelő helyszínt, és a jövő év közepére
állhat fel a központ, ahol mások mellett jogászok, családsegítők,
pszichológusok, szakemberek segítik majd az egyszülős családokat -
közölte.