Berlini merénylet - Az olasz sajtó azt firtatja, miért nem utasították ki Amrit az országból
Róma, 2016. december 22., csütörtök (MTI) - Az európai iszlamista terroristák útja Olaszországon keresztül vezet - írta az Il Giornale című olasz napilap csütörtökön, arra keresve választ, hogy a berlini merényletek elkövetésével gyanúsított tunéziai állampolgárságú Anis Amrit, aki 2011-től Olaszországban börtönben is ült, miért nem tudták visszatoloncolni hazájába.
Az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap az olasz terrorizmusellenes
ügyészség és a nyomozóhatóságok (Digos) információi alapján
rekonstruálta Anis Amri olaszországi időszakát. A lap szerint 21 és
24 év közötti fiatalember - aki más olasz források szerint 1992-ben
született Tunéziában - a migránsokkal teli hajók egyikével érkezett
a dél-olaszországi partokra 2011 februárjában. Akkor fiatalkorúnak
vallotta magát.
Lampedusa szigetének befogadó táborába került, s ott 2011
októberében részt vett a tunéziai migránsok egy csoportja által
kirobbantott lázadásban, amelynek során felgyújtották a tábort és
ellenszegültek a helyszínre érkező olasz rendőröknek. Anis Amrit
ezért négy évi szabadságvesztésre ítélték, 2015 májusában szabadult
a szicíliai Palermo börtönéből. Az olasz hatóságok kiutasították: a
szicíliai Caltanisetta táborába (Cie) került, ahol a kiutasított
külföldiek várnak kitoloncolásukra.
Az Il Mattino nápolyi napilap azt írta, Tunézia azonban későn
reagált az olasz hatóságok kérelmére, így lejárt az Amri
feltartóztatására vonatkozó rendelkezés határideje, és az olasz
hatóságok a tunéziai állampolgár elengedésére kényszerültek. Amri
elhagyta a szicíliai tábort, és azonnal nyoma veszett. Az
IlSole24Ore szerint a dél-olaszországi dzsihadista sejtek juttatták
hamis dokumentumokhoz, s talán ahhoz az olasz útlevélhez is, amelyet
a berlini merénylethez használt kamionban találtak meg.
Amri Németországba ment tovább, ahol menedékkérőként
jelentkezett. Az olasz sajtó úgy tudja, az olasz hatóságok Amrit a
schengeni hatósági nyilvántartásban veszélyes elemként rögzítették,
és az olasz titkosszolgálat is figyelte.
Az Il Giornale szerint az összes európai merénylet története
Olaszországon keresztül vezet. Az újság felsorolta, hány európai
nagyvárosokban támadást elkövető terroristának volt szoros
kapcsolata Olaszországgal.
A listát a 2015-ös párizsi, majd brüsszeli merényletek miatt
idén márciusban letartóztatott Salah Abdeslam vezeti, aki 2015
augusztusában Belgiumból autóval a dél-olaszországi Bari kikötőjéig
ment, onnan komphajóval jutott el Szíriába, majd vissza Európába,
szintén Olaszországon keresztül.
A szintén a párizsi merényletekben meghalt marokkói Abdelhamid
Abaoud tavaly augusztusban Olaszország északkeleti határán lépett
be, a Balkán-félszigetről Brüsszel felé tartva. A 2016-os brüsszeli
metrómerénylet elkövetője, a marokkói Khalid el-Bakraoui tavaly
Brüsszelből repülővel érkezett Észak-Olaszországba, majd Velencéből
szintén repülővel utazott tovább Athénba és onnan Szíriába. A
marokkói Mohammed Lahlaoui, aki 2007-2014 között az
észak-olaszországi Brescia közelében élt, gyártotta a hamis
útleveleket Salah Abdeslamnak és társainak.
A tunéziai Noureddine Chouchane öt évet élt tartózkodási
engedéllyel Olaszországban, majd a líbiai Szabrátában az Iszlám
Állam (IÁ) terrorszervezet úgynevezett kalifátusát vezette. 2016-ban
halt meg egy nyugati szövetséges támadásban. Feltételezések szerint
ő képezte ki a 2015-ben a tunéziai Bardo-múzeumban végrehajtott
merénylet terroristáit.