Berlini merénylet - Hónapok óta tervezhették a támadást, a gyanúsított öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott
Berlin, 2016. december 22., csütörtök (MTI) - Csütörtöki német lapjelentések szerint hónapok óta tervezhették radikális iszlamista körök a hétfő este Berlinben egy karácsonyi vásáron végrehajtott támadást, amelynek feltételezett elkövetője öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott.
A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint gyűlöletre
uszító németországi muszlim hitszónokok telefonjainak lehallgatása
során a közveszélyes iszlamistaként számon tartott Anis Amriról
kiderült, hogy hajlandó öngyilkos merényletet elkövetni. Azonban a
rögzített beszélgetéseken nem tett eléggé egyértelmű kijelentéseket
ahhoz, hogy őrizetbe vegyék.
A nemzetközi körözés alatt álló tunéziai férfit nemcsak azért
gyanúsítják a hétfő esti merénylet elkövetésével, mert megtalálták
tárcáját és befogadott menedékjogi státusát igazoló iratát a
kamionban, amely a Breutscheid téri karácsonyi piacon a tömegbe
hajtott, hanem - a
Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális
közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a
Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportjának
értesülése szerint - azért is, mert rögzítették ujjlenyomatát a
kamion ajtaján.
Anis Amri az eddigi adatok szerint kapcsolatban állt
észak-rajna-vesztfáliai szalafistákkal - radikális iszlamistákkal -,
akikhez az áprilisban Essenben egy szikh templom ellen elkövetett
robbantásos merénylet vádlottjait is sorolják. A Kölner Stadanzeiger
című lap csütörtökön megszólaltatta az egyik vádlott védőjét, aki
védence beszámolóját idézve elmondta, hogy tavasszal Ruhr-vidéki
szalafisták körében lehetett hallani olyan tervekről, amelyek
szerint teherautóval akarnak merényletet elkövetni Berlinben.
Anis Amri tavaly nyáron érkezett menedékkérőként Németországba.
Észak-Rajna-Vesztfáliában helyezték el, de az idén februártól főleg
Berlinben tartózkodott. A Die Welt című lap értesülése szerint a
hatóságok márciustól megfigyelés alatt tartották, de mindössze annyi
derült ki róla, hogy kisstílű drogdílerként tevékenykedik a német
főváros egyik legfőbb kábítószer-árusító központjaként számon
tartott parkban, a kreuzbergi Görltizi parkban. Azt a gyanút nem
sikerült alátámasztani, hogy súlyos, állam elleni bűncselekményre
készül, így megfigyelését szeptemberben leállították.
A gyanúsított - akinek kézre kerítésére 100 ezer eurós
nyomravezetői díjat tűztek ki - októberben eltűnt a hatóságok elől,
és ugyan a tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító
központja (GTAZ) még novemberben is foglalkozott vele az Iszlám
Állam terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra utaló jelek miatt, nem
tudták megállapítani, hogy hol tartózkodik.
A hétfői merényletben tizenketten meghaltak, csaknem ötvenen
megsebesültek. A halálos áldozatokról egyelőre annyit tudni, hogy
hatan német állampolgárok, és van köztük egy izraeli is.