Politológus: alacsony részvétel mellett kétharmada lehet a Fidesznek
Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (MTI) - Akár kétharmada is lehet a Fidesznek a jövő évi országgyűlési választásokon, ha alacsony lesz a részvétel - mondta Galló Béla politológus hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Közepes választási részvétel mellett pedig egyszerű többséget
szerezhet a mostani kormánypárt. "Ha nagy lesz a részvételi arány,
akkor azért billeghet a mérleg, de akkor is ott van a kérdés, hogy
ez a széttagolt ellenzék ezt a relatív többséget mennyire tudja majd
egy politikai zászló alá tömöríteni" - tette hozzá.
Elmondta azt is, kiélezett kampányra számít, hiszen nagy a tét:
soha nem volt olyan párt vagy pártszövetség, amely három cikluson át
kormányozni tudott volna, és soha nem volt az ellenzék ilyen gyenge
helyzetben, mint most. Szerinte sok "pártocskának" a választás
létkérdés lesz, hiszen akkor dől majd el, bejutnak-e a parlamentbe.