Pótfelvételi - Pénteken hozzák nyilvánosságra a ponthatárokat
Budapest, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Pénteken hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait, akkor dől el, hogy ki került be az általa megjelölt képzésre.
A pótfelvételi során azok adhattak be kérelmet, akiket a rendes
eljárásban nem vettek fel sehová, vagy akik korábban nem
jelentkeztek egyetemre, főiskolára. Jelentkezni az e-felvételi
rendszerében lehetett, egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen
képzésére. A pótfelvételi keretében kizárólag önköltséges képzések
indultak, ez alól kivétel volt az ápolás mesterképzési szak három
felsőoktatási intézményben, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
egyes képzései.
A pótfelvételi ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július
26-án meghatározottaknál, ha a szakot korábban az általános
eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál
(alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 280 pont, felsőoktatási
szakképzésen 240 pont, mesterképzésen 50 pont), amennyiben a képzést
az általános eljárásban nem hirdették meg.
A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással
kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg
szeptember első napjaiban.
Az idén az általános felvételi eljárásban jelentkező 105 868
fiatalból 72 641-en nyertek felvételt - mondta el korábban Horváth
Zita felsőoktatási helyettes államtitkár.
Horváth Zita közlése szerint állami ösztöndíjas formában 55
733-an, önköltséges formában 16 908-an tanulhatnak majd.
Alapképzésben 47 684 diák, osztatlan képzésben 7462 hallgató,
mesterképzésben 11 540 kezdheti meg tanulmányait. Felsőfokú
szakképzésre 5955-en kerültek be. Nappali rendszerben több mint 51
ezren, levelezőn több mint 20 ezren tanulhatnak.
Az összes jelentkező közül első helyre 51 százalék nyert
felvételt, összesen a jelentkezők 68,8 százaléka bekerült valamely
felsőoktatási intézménybe.
Alap- és osztatlan képzésben gazdaságtudományokra 17,1 százalék,
műszaki területre 15,4 százalék, pedagógusképzésre 13 százalék
került be, amelyet az informatika, bölcsész, orvos és jogi képzés
követ - ismertette.