Rekordösszegű kártérítés a Veszprémnek, Pálmarsson Barcelonába igazolt
Budapest, 2017. október 23., hétfő (MTI) - A Barcelona rekordösszegű kártérítést fizetett a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának, így Aron Pálmarsson a katalán klubot erősíti a 2017/2018-as szezonban.
Az izlandi klasszis júliusban az első edzés előtt rövid
üzenetben jelezte Ljubomir Vranjes vezetőedzőnek, hogy nem kíván
megjelenni, helyette hazautazik Izlandra. Ezért a Veszprém
augusztusban felbontotta a szerződését, és fegyelmi eljárást
indított ellene a magyar szövetségnél (MKSZ), amelynek végén akár
kétéves eltiltást is kaphatott volna.
A Bajnokok Ligájában legutóbb bronzérmes magyar klub hétfői
tájékoztatása szerint mivel Pálmarssont 2018. július 1-től amúgy is
az FC Barcelonához kötötte a szerződése, a katalánok jelezték, hogy
hajlandók az irányítóként és átlövőként is bevethető kézilabdázó
helyett kártérítést fizetni a Veszprém Handball Team Zrt.-nek, ha
hozzájárul ahhoz, hogy még ebben az idényben pályára léphessen
náluk. A napokban a Barcelona kifizette a rekordösszegű kártérítést
- sajtóhírek szerint 700 ezer és egymillió euró közötti összeget -,
a Veszprém pedig kezdeményezte a fegyelmi eljárás megszüntetését, és
hozzájárult ahhoz, hogy az MKSZ átadja az új csapatához 2021-ig
aláíró Pálmarsson játékjogát.
A 27 éves légiós 2015-ben ötszörös német bajnokként és kétszeres
Bajnokok Ligája-győztesként a német THW Kiel csapatától igazolt
Veszprémbe.