Szlovén lapok: az alacsony részvételi arány megkérdőjelezi az elnök legitimitását
Zágráb/Ljubljana, 2017. október 23., hétfő (MTI) - A szlovén elnökválasztáson a részvételi arány olyan alacsony volt, hogy az már megkérdőjelezi a majdani elnök legitimitását - írta a Delo című szlovén napilap hétfőn.
A vasárnapi szavazáson 1,7 millió szlovén állampolgár adhatta le
voksát, a teljes részvétel alig volt magasabb 43 százaléknál, ami a
legalacsonyabb Szlovénia függetlenné válása óta.
A legolvasottabb újság, a Delo szerint a részvételi arány elérte
az a pontot, amikor már felvetődik a kérdés, hogy mi lesz, ha ez
tendencia folytatódik, mert megkérdőjelezhetővé válik az elnök
legitimitása. Az alacsony részvételi arány az oka annak is, hogy
Borut Pahor hivatalban lévő államfő nem tudott győzni már az első
fordulóban. Pahor az eredmények szerint "nincs bajban", mert kétszer
annyi szavazatot kapott, mint ellenfele, Marjan Sarec, Kamnik város
polgármestere. A lap mindazonáltal hozzáteszi, hogy egy kisvárosi
polgármester számára ez több mint jó eredmény.
A választást megelőző közvélemény-kutatások és az urnazáráskor
közzétett felmérések is azt valószínűsítették, hogy Pahor már az
első körben megszerzi a voksok több mint 50 százalékát, és így nem
kell második fordulót tartani. A szlovén választási bizottság által
közzétett adatok szerint azonban Borut Pahor a szavazatok 47,09
százalékát, legfőbb riválisa, a szintén függetlenként induló
baloldali Marjan Sarec a voksok 24,95 százalékát kapta meg 99
százalékos feldolgozottság mellett. Ők mérkőznek meg az
elnökválasztás második fordulójában, amelyet november 12-én
tartanak.
A Vecer című szlovén hetilap azt írta: Pahor lesz a favorit a
második fordulóban, de nem lehetetlenek a meglepetések a
politikában. A lap úgy értékelte: Sarec "újoncként" örülhet az elért
eredménynek, de pillanatnyilag nincs esélye arra, hogy legyőzze
Pahort. A Vecer kiemelte még a Miro Cerar miniszterelnök vezette
Modern Közép Párt (SMC) jelöltjének, Maja Makovec Brencic oktatási
miniszternek a "fiaskóját", aki a voksok mindössze 1,3 százalékát
kapta, és így a "kinnrekedtek mezőnyében végzett". A hetilap is azon
a véleményen van, hogy az alacsony részvétel miatt helytállóak a
politikai legitimitást firtató aggályok.
Politikai szakértők szerint Pahor biztos befutó a második
fordulóban, és számíthat Romana Tomc, a Janez Jansa volt
miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS)
jelöltjének szavazataira, aki az első körben a voksok 13,67
százalékát szerezte meg. Úgy vélték, Pahor közelebb áll az SDS
szavazóihoz, mint bármelyik másik jelölt. Hozzátették ugyanakkor,
hogy megtépázza Pahor tekintélyét az, ha nem sikerül fölényes
győzelmet aratnia Sarec felett.