Rétvári: többlettámogatások az év végén
Budapest, 2016. december 21., szerda (MTI) - Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az idei év vége nem a zárolásokról, hanem a többlettámogatásokról szól.
Rétvári Bence szerdán az MTI-nek azt mondta: a támogatások
nyertese az egészségügy, mivel 70 milliárd forintnyi többletet
kapott a korábbi kormánydöntések alapján. Ennek egy részét
adósságtörlesztésre már megkapta az ágazat, míg a következő
időszakban a hatékonyság növelésére fordíthatnak pluszforrásokat.
Az utánpótlás-nevelési és versenysport-fejlesztési programokra,
ifjúsági, illetve felnőtt világversenyek megszervezésére is több
pénz juthat, ezzel párhuzamosan pedig 23 sportszervezet kaphat
támogatást, a diáksportra, a fogyatékkal élők sportolására, edzők
támogatására is pluszforrások jutnak.
Kitért arra, hogy egy szegedi multifunkcionális sportcsarnok
megépítéséről is döntött a kormány.
Rétvári Bence hangsúlyozta: "ezeknek az egészségügyre,
egészségmegőrzési célra is fordítható többlettámogatásoknak a
forrása az, hogy Magyarország és a magyar gazdaság erősödik".
Az oktatásra 54 milliárd forintnyi többlet jut, így 60-70
település 120 iskolája és óvodája újulhat meg, bővülhet vagy
jöhetnek létre újabb intézmények - sorolta.
Az államtitkár elmondta: olyan civil szervezetek is támogatást
kaphatnak, amelyek felzárkózási vagy tehetségprogramokkal
foglalkoznak. Ilyen például a Snétberger Központ, de művészeti
együttesek, zeneiskolák, vidéki folyóiratok is támogatáshoz
juthatnak.
A Roma Oktatási és Kulturális Központ létrejöttét 1,6 milliárd
forinttal támogatja a kormány - mondta Rétvári Bence, hozzátéve,
hogy a pénzt még az idén, valószínűleg a két ünnep között
megkaphatják az érintettek.