Román kulturális miniszter: "testvéri üzenettel" kell a magyar kisebbséghez fordulni Nagy-Románia centenáriuma alkalmából
Bukarest, 2017. október 23., hétfő (MTI) - A romániai nemzeti kisebbségek, főként a magyarság irányában megfogalmazott "testvéri üzenetet" lát szükségesnek Lucian Romascanu román kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter annak érdekében, hogy a többségi nemzettel együtt ünnepelhessék országuk centenáriumát - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség magyar kiadása a tárcavezető egy vasárnap esti televíziós interjúját ismertetve.
Romascanu azt mondta: azt szeretné, hogy a centenáriummal
kapcsolatban a politikusok ne essenek túlzásokba, hanem
szolidaritásról tegyenek tanúbizonyságot, mert az állam létrejöttét
ünnepelik. Szerinte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata
Szövetség (RMDSZ) elnöke is megértette ennek szükségességét.
"Úgy látom, hogy Kelemen Hunor némiképpen finomított
álláspontján, ami a centenáriumot illeti. Tisztában van ő is a
dolgokkal, hisz egy olyan országnak volt a művelődési minisztere,
amely 1918-ban alakult. (...) 1918-ban egész Európa térképe
megváltozott. Létrejött Csehszlovákia, Jugoszlávia, Nagy-Románia.
Ezek közül csak Románia maradt meg változatlan határokkal,
ugyanazokkal a nemzetekkel, ami azt jelzi, hogy a legszilárdabb és
legkorrektebb alapokon nyugszik (...) És itt élünk, ebben az
országban a magyarokkal, szászokkal, zsidókkal, romákkal: ezek a
nemzetek valamennyien üdvözölték a Gyulafehérvári Nyilatkozatot és
Erdély egyesülését Romániával" - idézte a minisztert az Agerpres.
Romascanu hangsúlyozta, hogy Románia betartja azt, amit az
egyesüléskor ígért, és a magyar kisebbségnek igen korrekt
feltételeket biztosít, jelen van a parlamentben, akárcsak a többi
kisebbség, van magyar oktatás, használhatják anyanyelvüket a
közigazgatásban.
"Azt gondolom, hogy rendben vagyunk, és betartjuk azokat, amiket
elődeink 1918-ban megígértek" - szögezte le a művelődési miniszter.
Szerinte a magyar kisebbség képviselőinek továbbra is a magyarlakta
térségek infrastrukturális, gazdasági fejlődéséért kell harcolniuk.
"Nem mindig a túlzott követelések a legcélravezetőbbek, de lehetnek
politikai, parlamenti szintű kezdeményezések, amelyekkel az RMDSZ
javíthatja a magyarok életminőségét" - mondta a kulturális miniszter.
Augusztus elején nagy felháborodást keltett a román médiában az,
hogy Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadságnak úgy nyilatkozott: a
románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja
tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at, az Erdély és a Román
Királyság egyesülését kimondó gyulafehérvári román nemzetgyűlés
centenáriumát.
Kijelentése miatt az RMDSZ-elnök román állampolgárságának és
román állami kitüntetésének megvonását kezdeményezte a Románia
Modernizálásáért Nemzeti Koalíció elnevezésű, román akadémiai,
üzleti, szakszervezeti és szakmai szervezeteket tömörítő társaság.