Shaun Murphy két maximális brékkel szórakoztatta a sznúker magyar rajongóit
Budapest, 2018. május 20., vasárnap (MTI) - Bár az esti szakaszt 4-3-ra Jimmy White nyerte, Shaun Murphy vitte el a show-t a szombaton rendezett 3. Magyar Snooker Gálán, ugyanis délután kétszer is a kuriózumnak számító maximális, 147-es brékkel nyert partit.
A 2005-ben világbajnok játékos pályafutása során versenyen
ötször volt képes hasonló bravúrra, míg most a Gerevich Aladár
Nemzeti Sportcsarnokban kétszer is sikerült neki, hogy megszakítás
nélkül mind a 15 piros golyó után a színesek közül a legértékesebb
feketét süllyessze el valamelyik lyukba, majd utána a hat színest is
megfelelő sorrendben - növekvő értékük szerint - letakarítsa az
asztalról.
A 35 éves sztár este is megpróbálkozott ezzel, de akkor a 15-15
piros és fekete golyó után a sárgát már nem tudta célba juttatni,
mivel az utolsó piros golyónál pozíción kívül került. Bár azt
egyfalas mandinerrel lyukba tette, majd a feketét is bravúrosan
eltüntette, végül a sárgára megkísérelt újabb egyfalas mandiner már
nem jött össze. A majdnem teltházas közönség így is vastapssal
jutalmazta a produkcióját.
Az esemény magyar fellépői sem vallottak szégyent, ugyanis a
Colour Clearence-ben, amikor a színes golyókat kell minél gyorsabban
a zsebekbe helyezni, a rekorderként kilencszeres magyar bajnok
Kojsza Zoltán érte el a nap legjobb teljesítményét a maga 27.6
másodpercével. A Shoot Out partiban - amikor eleinte 15, majd 10
másodpercük van a versenyzőknek egy-egy lökésre - pedig számos
bravúrt bemutatva 100 feletti brékkel bizonyult jobbnak Murphynél.
A másik meccsen a 80-as és 90-es évek sztárja, White felülmúlta
a mindössze 11 éves és termetéből adódóan gyakran hosszabbítóval
játszó Révész Bulcsút. A döntő kulcspillanata az volt, amikor Kojsza
tökéletes snookeréből - az eltalálni kívánt golyó takarásban van -
egy parádés lökéssel kimenekült a mind hat vb-döntőjében alulmaradt
White, aki így végül megnyerte ezt a számot.