Szakértő: nem sok konkrétum volt Theresa May firenzei beszédében
Budapest, 2017. szeptember 23., szombat (MTI) - A Századvég elemzője szerint nem sok konkrétum hangzott el a Brexittel kapcsolatban Theresa May brit miniszterelnök pénteken Firenzében elmondott beszédében.
Kiss István az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában
azt mondta, nem okozott meglepetést a beszéd, mert nem volt benne
sok újdonság és konkrétum, még ahhoz képest sem, hogy eddig nem volt
hivatalos álláspontja a kormánynak.
Különböző kormánytisztviselőktől azonban már lehetett hallani
olyan mondatokat korábban, amelyeket most Theresa May is elmondott -
tette hozzá.
Az ügy hátterében Kiss István szerint egyebek közt az is
meghúzódik, hogy a kormánypárton belül összecsapott az europárti és
euroszkeptikus réteg, és a miniszterelnök beszéde tisztázta a
helyzetet.
Kiss István szerint Theresa May úgy próbált békejobbot nyújtani
az unió felé, hogy közben saját, euroszkeptikus tagjait is próbálta
megnyugtatni.
Theresa May pénteken Firenzében azt mondta, szükség lesz majd
átmeneti időszakra a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése
után. Kijelentette azt is: London szeretné, ha a Brexit után is a
jelenlegi feltételekkel maradhatnának Nagy-Britanniában a külföldi
EU-állampolgárok. Hozzátette ugyanakkor: azok, akik a brit EU-tagság
megszűnése utáni átmeneti időszakban érkeznek, szintén
letelepedhetnek és dolgozhatnak, de nekik már regisztrációs
kötelezettségük lesz.