Diplomás bérminimumot javasol az MKKSZ
Budapest, 2017. szeptember 23., szombat (MTI) - Általános diplomás bérminimumot javasol a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), javaslatukat az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácson keresztül a kormányhoz is eljuttatják.
A szervezet szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az
érdekképviselet azt javasolja, hogy a minimálbér és a szakmunkás
bérminimum mellett 2018. január 1-jétől a kormány és a szociális
partnerek vezessék be a diplomás bérminimumot. Javaslatuk
szerint ez a felsőfokú végzettséget, szakképesítést igénylő
munkakört betöltők számára lenne kötelező, mértéke pedig a
mindenkori szakmunkás bérminimumnál 35 százalékkal lenne magasabb.
A közleményben emlékeztetnek, hogy a minimálbér és a szakmunkás
bárminimum főleg az utóbbi két évben jelentősen emelkedett, ezt
azonban nem követte a kvalifikáltabb munkaerő bérfejlesztése. A
közalkalmazotti illetményrendszer több mint kilenc éve változatlan,
és előfordul, hogy egy kezdő szakmunkás és egy akadémiai doktor a
fizetési besorolása szerint ugyanakkora illetményre jogosult.
A javaslatot a szakszervezet átadja az Országos Közszolgálati
Egyeztető Tanácsnak, a szervezetet pedig arra kérik, hogy juttassa
el a kormányhoz is.