Tizenhat csapat jelentkezett az Ádámok és Évák Ünnepére a Békéscsabai Jókai Színháznál
Békéscsaba, 2017. szeptember 23., szombat (MTI) - Az idei évadban is megszervezi az Ádámok és Évák ünnepét a Békéscsabai Jókai Színház; az eseményre 16 csapat jelentkezett, nekik ezúttal a világ meséiből kell áprilisban színpadra állítaniuk részleteket.
Sz. Kovács Viktória, a teátrum sajtóreferense az MTI-nek
elmondta, hetedik alkalommal csatlakoznak a kezdeményezéshez, és
idén először nemcsak a középiskolásokat, hanem az általános iskolák
felső tagozatosait is bevonják a programba.
Tíz középiskola mellett hat általános iskola jelentkezett, hogy
részt vesz az ünnepen, Békéscsaba mellett Békésről, Mezőberényből,
Szarvasról is neveztek diákcsapatokat.
Az egyik békéscsabai két tanítási nyelvű iskola jelezte, hogy
egy angol mesét választ, amelyet angolul is visznek színre. De több
csapat is választott már mesét, walesi, spanyol, dán és magyar
népmeséket is feldolgoznak a csapatok - tette hozzá a sajtóreferens.
Sz. Kovács Viktória közölte, Zalán Tibor, a teátrum dramaturgja
igény szerint segít a jelentkezőknek a mesék dramatizálásában.
Tege Antal színművész, a program koordinátora az MTI-nek
elmondta, a színház célja megszólítani, bevonzani a fiatalokat az
intézménybe. Ez szerinte egyre jobban sikerül, míg a korábbi években
5-10 csapat nevezett, idén 16-an vállalták a nemes megméretést.
Hozzátette: a csapatok kapnak egy színész mentort, aki segíti a
felkészülést. Nem egy esetben alakult ki már gyümölcsöző kapcsolat
ebből, a jelenleg Budapesten játszó Vadász Gábort például annyira
kedvelték mentoráltjai, hogy mindig megnézték a bemutatóit.
Az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű kezdeményezést a Magyar
Teátrumi Társaság keretein belül indította el 2010-ben a szolnoki
Szigligeti Színház. Azóta mások mellett a debreceni Csokonai
Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a
zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a soproni Petőfi Színház és a
székesfehérvári Vörösmarty Színház is csatlakozott hozzá.
Korábban Madách Imre Az ember tragédiája című művének színeit,
magyar regéket és mondákat, bibliai történeteket, Arany János
balladáit, valamint Shakespeare-jeleneteket vittek színre a
jelentkező csapatok.