Szálló por - Több településen már elfogadható, másutt még mindig veszélyes a levegő minősége
Budapest, 2017. január 26., csütörtök (MTI) - Több településen már elfogadható a levegő minősége, másutt változatlanul veszélyes. Budapesten a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt csütörtökön is egészségtelennek minősítette a levegőt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK).
Az OKK térképe szerint az ország nyugati felében érdemben
csökkent a légszennyezettség: ott maximum kifogásolt a levegő
minősége. A legfrissebb mérési eredmények alapján csütörtökön
Mosonmagyaróvár, Sopron, Szombathely, Veszprém, Várpalota,
Székesfehérvár, Pécs, valamint az ország keleti felében
Hernádszurdok már az elfogadható levegőminőséget jelző kék színnel
szerepelt a térképen.
Hat településen továbbra is veszélyes a levegő: Szolnokon,
Nyíregyházán, Miskolcon, Putnokon, Kazincbarcikán és
Sajószentpéteren. Szintén hat település - Budapest, Szeged,
Debrecen, Oszlár, Vác és Salgótarján - levegőjét csütörtökön is
egészségtelennek minősítette az OKK.
Több településen már visszavonták vagy mérsékelték a korábban
elrendelt szmogriadót. A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökre
virradóra azt közölte: Budapesten továbbra is indokolt a magas
légszennyezettség miatti riasztási fokozat és az ahhoz tartozó
gépjárműforgalmi korlátozások fenntartása.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat fővárosi légszennyezettségi
előrejelzése szerint csütörtökön napközben akár jelentősen is
javulhat a levegőminőség, de estétől ismét "határozott romlás"
valószínűsíthető.
Az országos előrejelzés szerint a következő napokban ismét
többfelé lehetnek mínusz 15 Celsius-fok alatt, akár mínusz 20 fok
körüli minimumok, s folytatódik a borús, ködös idő. Erős szél
továbbra sem várható, csak helyenként élénkülhet meg a légmozgás.