Szíria - Moszkva: több mint 800 terroristát semmisítettek meg az Eufrátesz völgyében
Moszkva, 2017. augusztus 27., vasárnap (MTI) - Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint 800 fegyveresét ölték meg a szíriai kormánycsapatok az orosz légierő támogatásával az Eufrátesz folyó völgyében, Ganem-Ali város térségében - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Az orosz katonai tárca tájékoztatása szerint a hadműveletben
emellett az IÁ 13 tankját és 39 nagy kaliberű golyószóróval
felszerelt kisteherautóját, valamint kilenc aknavetőjét és tüzérségi
fegyverét is sikerült megsemmisíteni. A szíriai kormányerők
folytatják előrenyomulásukat a terroristák által körülzárt
Deir-ez-Zór felé az Eufrátesz keleti partján.
Az orosz vezérkar korábban közölte, hogy a szíriai
kormányhadsereg és az orosz légierő az IÁ Deir-ez-Zór körül
összevont fegyvereseinek szétverésére csoportosította át fő erőit.
Szergej Rudszkoj vezérezredes, a vezérkar műveleti főosztályának
vezetője kijelentette, hogy a város felmentésével "befejeződik az IÁ
legharcképesebb erőinek szétzúzása Szíriában".
Rudszkoj szerint Deir-ez-Zór környéke az IÁ utolsó támaszpontja
szíriai területen, ezért ide vezényelte át fegyvereseit Moszulból és
Rakkából.