Tovább csökkent Emmanuel Macron népszerűsége
Párizs, 2017. augusztus 27., vasárnap (MTI) - Ismét jelentősen csökkent Emmanuel Macron francia államfő népszerűsége, augusztusban már csak a franciák 40 százaléka volt elégedett a tevékenységével, ami egy hónap alatt újabb 14 százalékpontos csökkentést jelent a júliusi 10 pontos esést követően - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Le Journal du Dimanche című hetilap ismertetett vasárnap.
Edouard Philippe miniszterelnök népszerűségi mutatója is
visszaesett, a korábbi 56-ról 47 százalékra.
Az Ifop három hónappal ezelőtti, Macron elnökké választását
követő felmérése óta a francia elnök 22 százalékpontot vesztett a
népszerűségéből, ami jelentősebb, mint elődjei esetében: 2012-ben a
szocialista Francois Hollande tetszési mutatója 54, a jobboldali
Nicolas Sarkozyé pedig 67 százalékon állt három hónappal a
megválasztásuk után.
Augusztusban a megkérdezettek 36 százaléka volt "inkább
elégedett" Emmanuel Macron tevékenységével, ami 11 százalékpontos
csökkenést jelent, és 4 százalék mondta magát "nagyon elégedettnek",
ami 3 százalékpontos visszaesés. Ezzel párhuzamosan az elégedetlenek
táborának aránya 43-ról 57 százalékra nőtt. "Inkább elégedetlennek"
mondja magát a választók 37 százaléka, ami 9 százalékponttal több
mint korábban, a "nagyon elégedetlenek" tábora pedig 20 százalékos,
ami 5 százalékpontos emelkedést jelent. A megkérdezettek 3 százaléka
nem mondta meg a véleményét.
Edouard Philippe kormányfő tevékenységével a franciák 45
százaléka "inkább elégedett" (-7 százalékpont), és 2 százalékuk
"nagyon elégedett" (-2 százalékpont). Az elégedetlenek közül 32
százalék "inkább elégedetlen" (+5 százalékpont), míg 13 százalék
"nagyon elégedetlen" (+3 százalékpont). A miniszterelnök
tevékenységéről a megkérdezettek 8 százaléka nem mondott véleményt.
A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a franciák
Jean-Luc Mélenchont, a radikális baloldali Lázadó Franciaország
vezetőjét tekintik a legfőbb ellenzéki politikusnak. A
megkérdezettek 59 százaléka szerint a következő években ő testesíti
meg leginkább Emmanuel Macron ellenzékét, Marine Le Pen, a radikális
jobboldali Nemzeti Front elnöke előtt, akit a választók 51 százaléka
nevezett meg.
A reprezentatív felmérés augusztus 25-26-án 1023 francia
választópolgár megkérdezésével készült.