Szóvivőket és a médiában dolgozókat díjaztak péntek este
Budapest, 2018. február 16., péntek (MTI) - Szóvivőket és a médiában dolgozókat díjazott a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete (MSZOE) a szóvivők bálján péntek este Budapesten.
A szóvivők médiadíját idén is négyen kapták: Kovács Attila, az
MTI/MTVA fotóriportere, a közmédia Család-barát című magazinműsora,
Gajdos Tamás, az ATV műsorvezetője és Farkas Krisztina, a Hír TV
műsorvezetője.
A pénteken 70. születésnapját ünneplő Hájos László
agrárújságírót, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. ügyvezető
igazgatóját életműdíjjal jutalmazták.
A szóvivői szakmai díjak közül a Szavak embere díjat Tarczy
Gyula, az Ökonet-Biocom cég kommunikációs vezetője és a Nyíregyházi
Televízió és Napló főszerkesztője, a Hiteles tájékoztatásért díjat
Tóth Tibor, a Hidászokért Egyesület szóvivője kapta.
A rendészeti kommunikációban dolgozóknak odaítélhető Dr. Lasz
György-díjjal a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét,
Vargáné Szombati Andreát tüntették ki.
A bálon Equality-díjjal tüntették ki Enyedi Ildikó filmrendezőt.
Az idén első alkalommal odaítélt díjjal azok munkáját ismerik el,
akik tevékenységükkel, sajátos eszközeikkel kiállnak a nőkért,
küzdenek az erőszak és mindenfajta megkülönböztetés ellen. Enyedi
Ildikó az elismerést később veszi át.
Az Európa rendezvényhajón megtartott jótékonysági bál
bevételével a szervezők a daganatos és leukémiás gyermekek javára
létrehozott Őrzők Alapítványt és a Magyar Nyelvőr Alapítványt
támogatják.
Az első szóvivőbált 2005-ben tartották azzal a céllal, hogy
személyes kapcsolat jöjjön létre a szóvivői, intézményi
kommunikációs területen dolgozók között, ezzel is segítve a
mindennapi szakmai együttműködéseket.
A MSZOE-t Orodán Sándor alapította 2004-ben, a magyarországi
szóvivők pártpolitika-mentes, szakmai alapokon álló szervezeteként.
Az egyesület tagjai számára szakmai és társasági programokat is
szervez, és részt vesz a szóvivők képzésében.
(FOTÓ)