Távozott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
London, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - Távozott posztjáról Sam Allardyce, az angol labdarúgó-válogatott korrupciós botrányba keveredett szövetségi kapitánya.
A 61 éves menedzser alig 67 napig irányította az angol
válogatottat. Ebben az időszakban a csapatnak mindössze egy
mérkőzése volt: szeptember 4-én 1-0-ra győzött a szlovákok
vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Keddi
lemondásával Allardyce lett a válogatott eddigi történetének
legrövidebb ideig szolgáló szakvezetője.
Távozásának hírét kedd este jelentette be az angol szövetség
(FA), amely szerint a döntés közös megegyezéssel született. A
szövetségi kapitányi tisztséget ideiglenesen Gareth Southgate veszi
át.
Allardyce távozásának előzményeként a The Daily Telegraph című
konzervatív brit napilap kedden feltáró riportsorozatot indított a
brit labdarúgást átszövő korrupcióról. A bevezető cikk szerint
Allardayce a Telegraph - magukat üzletembereknek kiadó -
riportereinek tanácsokat adott egyebek mellett arra, miként
kerülhetik meg az FA átigazolási szabályzatának azt a pontját, amely
2008 óta tiltja az egyes játékosok "birtoklásának" megosztását
harmadik, külső partnercéggel.
Allardyce a beszélgetésekről készült hangfelvétel tanúsága
szerint azt mondta, hogy ennek a tilalomnak a megkerülése "nem
probléma", és ő személyesen ismer olyan ügynököket, akik "állandóan
ezt csinálják".
"Ebben van a nagy pénz" - teszi hozzá az angol válogatott volt
menedzsere, aki évi hárommillió fontos (több mint egymilliárd
forintos) javadalmazásért vállalta el a szakvezetői tisztséget.
A The Daily Telegraph ezzel összefüggésben kiemeli, hogy az
angol Premier League klubjai az idén nyáron rekordösszeget, 1,17
milliárd fontot (csaknem 420 milliárd forintot) költöttek
játékosigazolásokra.
Az FA a cikk megjelenése után azonnal vizsgálatot indított,
amelyet kedden le is zárt, megállapítva, hogy Allardyce "nem
megfelelő magatartást tanúsított". A szövetség közleménye szerint
Allardyce maga is elfogadta, hogy komoly hibát követett el.
Allardyce júliusban váltotta a menedzseri tisztségben Roy
Hodgsont, miután az angol válogatott megalázó módon kiesett a
franciaországi Európa-bajnokság küzdelmeiből. Hodgson június 28-án
mondott le, azután, hogy csapata 2-1-re kikapott Izlandtól a
kontinenstorna nyolcaddöntőjében.