Terrorizmus - Egy horvát származású svájci vezette a Franciaországban leleplezett terrorcsoportot
Párizs, 2017. november 12., vasárnap (MTI) - Egy Boszniában született, horvát származású 27 éves svájci állampolgár állt annak a csoportnak az élén, amelynek nyolc tagja ellen eljárás indult Franciaországban az általuk tervezett merénylet miatt - írta vasárnap a Le Journal du Dimanche (JDD) című francia hetilap.
A Franciaországban és Svájcban kedden őrizetbe vett tíz
gyanúsított közül nyolc ellen indult eljárás szombaton terrorista
összeesküvés vádjával, heten előzetes letartóztatásba kerültek,
nyolcadik társukat rendőri felügyelet alá helyezték. A csoport
tagjai a Telegram titkosított hálózaton váltottak egymással nagyon
erőszakos üzeneteket, és a következő hónapokban akartak
Franciaországban merényletet végrehajtani, de a célpontokat egyelőre
nem határozták meg, s fegyvereket sem találtak a nyomozók az
otthonaikban tartott házkutatások során.
Rendőrségi források szerint a 18 és 65 év közötti gyanúsítottak
"időzített bombák" voltak, hárman közülük az Iszlám Állam
dzsihadista szervezet támogatói, és egyértelműen beismerték, hogy
merényletet akartak Franciaországban elkövetni automata fegyverrel,
késsel, gázolással vagy házilag készített robbanószerkezettel. A
rendőrök szerint "minden lehetőséget számba vettek".
A tíz gyanúsított között van egy 27 éves svájci állampolgár, aki
"önjelölt imámként" fanatizálta a többieket.
A magát Abd'al Muhaymin Al-Bosnie-nak nevező "imám" eredeti neve
Milutin Jakovljevic. A jugoszláviai háború idején Boszniában
született férfi hároméves korában öccsével és anyjával Svájcba
menekült. Lausanne-ban élt kolumbiai barátnőjével, akit a hét elején
szintén őrizetbe vettek, ellene is eljárás indult, de ő szombat óta
szabadon védekezhet. A férfi 2014-ben radikalizálódott, de nem járt
a helyi mecsetbe, a Telegramon küldött üzeneteivel hívta fel magára
több ország titkosszolgálatainak a figyelmét.
Két évvel ezelőtt kapcsolatban állt egy 13 éves fiúval a
Párizshoz közeli Vitry-sur-Seine-ben, akit azért ítéltek el, mert
késes terrortámadásra készült. Svájcban egy olyan, hozzá hasonlóan
balkáni szármású svájci állampolgárral váltott üzeneteket, aki
elutazott a szíriai-iraki területekre. Szorosabb kapcsolatokat
azonban egy Párizshoz közeli radikális csoporttal alakított ki,
amelynek a dél-franciaországi Mentonban is voltak tagjai, köztük egy
65 éves volt katona és két, radikalizálódás miatt megfigyelt
testvérpár. A legfiatalabbakat több mint két éve megfigyelés alatt
tartották, miután 2015-ben megpróbáltak Szíriába utazni. A 65 éves
Dunkerquois-i veterán Frédéric "Yasine" Renet 2016 óta állt
megfigyelés alatt militarizálódása miatt. A két testvérpár közül
Benjamin és Jordan Lanvin az interneten szervezett gyűjtést
letartóztatott dzsihadisták megsegítésére, míg Yannis és Sofiane
Ziari Nyugat-ellenes nézeteket hirdettek, és gimnáziumukban nyíltan
szólítottak fel erőszakra - idézte rendőrségi forrásait a lap.