Több mint egymillió eurós fejlesztés kezdődik Békés és Bihar megyében
Békéscsaba, 2018. február 12., hétfő (MTI) - Több mint egymillió eurós fejlesztés kezdődik márciusban Békés és a romániai Bihar megyében, amelyet az Interreg V-A Románia-Magyarország programban valósítanak meg - jelentették be hétfőn Békéscsabán.
Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK)
elnöke elmondta, a projekt összköltsége 1,1 millió euró, amelynek a
legnagyobb részét, 630 ezer eurót a Körös-Maros Nemzeti Park (KMNP)
használhatja fel.
A KMNP egyebek mellett a szarvasi látogatóközpontban egy új, 240
négyzetméteres oktatási létesítményt épít, fejleszti a meglévő
túraútvonalakat, és a Sebes-Körösön egy tízállomásos élővíz-túrautat
alakít ki - tette hozzá.
A projekt két év alatt valósul meg, és a BMKIK - amely öt
százalék önerővel járul hozzá a programhoz - turisztikai infopontot
működtet Békéscsabán, ahol népszerűsíti a fejlesztést, illetve
konferenciákat és workshopokat rendez a békési megyeszékhelyen,
valamint Aradon és Nagyváradon.
Román oldalon Vársonkolyos környékén hoznak létre egy erdei
iskolaként és információs központként működő létesítményt, valamint
az ott lévő barlangok népszerűsítésére alakítanak ki túraútvonalat -
mondta el a romániai pályázó, a Don Orione Alapítvány elnöke, Mihai
Fecheta.
Kifejtette, főként a fiatalokat szeretnék környezettudatosságra
és a természet szeretetére nevelni, illetve növelni a vendégéjszakák
számát.
A nagyváradi Don Orione Alapítványt 1991-ben, egy több mint
harminc országban működő katolikus szerzetesrend alapította. Az
alapítvány óvodát, általános és középiskolát tart fenn, amelyekben
630-nál több diák tanul. Emellett a fiatalok számára hétvégi
programokat szerveznek és karitatív tevékenységet látnak el -
közölte Mihai Fecheta.
Orosz Tivadar elmondta, 2014 és 2020 között a román-magyar határ
menti együttműködésre 231 millió euró áll rendelkezésre, a
pályázatok többségét a közeljövőben írják ki vagy bírálják el. Az
irányító hatóság a jelenlegi pénzügyi ciklusban Romániában van.
Hozzátette, a kamara, a Bihar megyei munkaügyi központ, a Békés
Megyei Kormányhivatal, valamint a Békés Megyéért
Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a napokban adott be egy újabb, 2,5
millió eurós pályázatot, amely foglalkoztatási együttműködést, a
jövő nemzedék pályaorientációs tanácsadását támogatná. A
magyar-román együttműködés évek óta zajlik, 2011-ben a két fél
közösen hozott létre és működtet egy üzleti központot Békéscsabán -
húzta alá a kamarai elnök.