Több mint félmilliárdos beruházást tervez idén az E.ON Zalában
Nagykanizsa, 2017. március 31., péntek (MTI) - Több mint félmilliárd forint értékű villamos- és gázhálózati beruházást tervez idén az E.ON Zala megyében - közölte a társaság dél-dunántúli áramhálózati cégének vezérigazgatója pénteken Nagykanizsán.
Gelencsér Lajos elmondta: Nagykanizsán 285 millió forintból
újítanak fel és építenek ki új villamos- és gázvezetékeket, illetve
szerelvényeket. További tíz zalai településen 200 millió forintot
meghaladó gázhálózati munkát terveznek, illetve 66 millió forintból
öt települést érintő áramhálózati rekonstrukció lesz.
Ez utóbbi még nem is fedi le a megye egészét, Zala északi és
nyugati területeinek beruházásai ugyanis az E.ON Észak-dunántúli
Áramhálózati Zrt. kereteibe tartoznak - jelezte a vezérigazgató.
Hozzátette, hogy a munkálatok célja a biztonság, az üzemzavarok
megelőzése, ezért tervszerűen és folyamatosan újítanak fel és
cserélnek áram- és gázvezetékeket, valamint a hozzájuk kapcsolódó
szerelvényeket. A beruházásokra, karbantartásokra és üzemviteli
feladatokra együttesen évente mintegy kétmilliárd forintot költenek
Zala megyében.
Várfalvi Ferenc, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.
nagykanizsai üzemvezetője kifejtette: 2017-ben Nagykanizsán 120
millió forint, a megye déli és keleti részén további öt településen
pedig több mint 66 millió forint értékű beruházást terveznek. A
dél-zalai városban például több kilométernyi légvezetéket váltanak
ki és helyeznek a föld alá, valamint új transzformátorokat is
építenek a megnövekedett lakossági és ipari fogyasztói igények
kiszolgálása érdekében.
Nagy József, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nagykanizsai
üzemvezetője arról beszélt, hogy a város területén 165 millió
forintot költenek a beruházásokra ebben az évben, további tíz
településen pedig még 202 millió forint értékű munkálatokat
terveznek. Nagykanizsán egyebek mellett számos lakótelepi
társasháznál kicserélik az utcai vezetékeket és a szerelvényeket, de
más Zalaegerszegen, Keszthelyen, Lentiben és Zalakaroson és más
kisebb településeken is folytatják a vezetékcseréket.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) a
sajtótájékoztatón többek között arról beszélt, hogy régóta
zökkenőmentes az együttműködése a városnak és a szolgáltatónak, a
korábbi nagykanizsai nagyberuházások esetén is az E.ON partnerként
vett részt a közművek cseréjében. Erre pedig a közeljövőben is
szükség lesz a város hamarosan induló, települési operatív
programból vagy a Modern városok programjából finanszírozott több
milliárdos fejlesztései miatt.