Autistákat ábrázoló fotókiállítás nyílt a szindróma világnapja alkalmából
Budapest, 2017. március 31., péntek (MTI) - Komka Péter, az MTI/MTVA fotóriporterének Ezerarcú autizmus című kiállítása öt autista fiatalról készített portrén keresztül szeretné felhívni a figyelmet a szindrómára az autizmus április 2-i világnapjához kapcsolódva.
Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi
felzárkóztatásért felelős államtitkár az Alapvető Jogok Biztosának
Hivatalában nyílt pénteki kiállítás-megnyitón úgy fogalmazott, hogy
ez a kiállítás fontos lehetőség és esély arra, hogy ráirányítsák a
figyelmet az autistákra.
Kiemelte: valódi társadalmi integrációról akkor beszélhetünk, ha
az autizmussal élőket vagy autistát nevelő családokat nem szigetelik
el falak, hanem a társadalom szövetébe valóban be tudnak ágyazódni.
Ehhez pedig arra van szükség, hogy a társadalom megismerhesse
ezeknek a családoknak a problémáit és megláthassa az utakat, hogyan
tudja őket támogatni.
Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetsége elnöke felidézte,
hogy április 2-át az ENSZ 2007-ben nyilvánította az autizmus
világnapjává. A szervezet idei felhívásának központi témája, hogy
bemutassa a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt
(CRPD), amely elismeri ezen személyek függetlenségéhez és
autonómiájához való jogát, illetve kiemeli, hogy ezeket az embereket
másokkal azonos alapon és az élet minden területén megilleti a jog-
és cselekvőképesség.
Az elnök hangsúlyozta, hogy az esélyegyenlőség és a
hozzáférhetőség megvalósításában komoly társadalmi feladat és
felelősség is van, hiszen nem érvényesülhetnek a fogyatékkal élők
jogai, ha a társadalom tagjai nem ismerik az autizmust és nem
fogadják el az idegi-, fejlődési rendellenességgel élőket, illetve
ha a szolgáltatásokat nyújtók az élet minden területén nincsenek
felkészülve az autisták fogadására.
Mint mondta, "az autizmusról korszerű ismeretekkel rendelkezünk,
amelyek elsajátítása elengedhetetlen feltétele autista társaink
társadalmi részvételének".
A tárlatot három héten keresztül lehet Budapesten megtekinteni,
később más nagyvárosokban is bemutatják - fűzte hozzá Kővári Edit.
Borza Beáta, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
esélyegyenlőségi főosztályvezetője arról beszélt, hogy az ombudsman
évek óta dolgozik a fogyatékossággal élők életminőségének javításán,
valamint vizsgálja, hogyan lehet például az egészségügyben, az
oktatásban vagy szakemberek képzésével javítani a helyzetükön.
Kiemelte: az önrendelkezés egy egészséges számára természetes
dolog, de az, hogy mit jelent az autonómia vagy a társadalomban való
mozgás a fogyatékossággal - akár autizmussal, vagy autizmus
spektrumzavarral - élő emberként, vagy ilyen személlyel együtt élve,
az akkor látható, ha beszélünk ezekkel az emberekkel, beszélünk az ő
problémáikról.
Az Autizmus Világnapján, a Ragyogj kéken! kampány keretében
világszerte kék fényben világítanak ki ikonikus épületeket, a
londoni Big Bentől a New York-i Empire State Buildingig.
Magyarországon a Szabadság-szobor mellett az ország számos városában
is kapnak kivilágítást neves épületek. Magyarországon és szerte a
világon, a statisztikák szerint minden 68. embert és az ő családját
érinti az autizmus.
(+FOTÓ)