Több mint száz filmet láthat a közönség a 2018-as Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon Gödöllőn
Budapest, 2018. március 23., péntek (MTI) - Több mint száz filmet láthat a közönség május 25. és 27. között a 2018-as Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon, a rendezvénysorozat keretében ingyenes vetítésekkel, közönségtalálkozókkal, környezet- és természetvédelmi szemléletformáló programokkal, könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőket Gödöllőn és az ország több nagyvárosában - hangzott el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában pénteken.
Ersók Nóra, a fesztivál szóvivője elmondta, hogy ebben az évben
több mint 1500 nevezés érkezett a 2015-ben útjára indított gödöllői
Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelynek ebben az évben a
biológiai sokféleség a témája. A beérkezett nevezéseket elismert
filmes és természettudós szakemberekből álló zsűri értékeli, majd
döntésük alapján több mint 100 filmet láthat ingyenesen a közönség a
Gödöllői Királyi Kastélyban.
Hozzátette: a filmvetítések mellett szemléletformáló szabadtéri
programokkal is várják május utolsó hétvégéjén a közönséget. Így
ismét lesz hulladékszobor-kiállítás; a Trash Art projekt keretében
megvalósuló hulladék-újrahasznosítási programon 40 szobrot állítanak
majd ki Gödöllőn. A kiállítás anyaga ezt követően országos
vándorkiállításra indul.
Elmondta azt is, hogy a fesztivál kísérőrendezvényeként, azzal
egyidőben rendezik meg 23 helyszínen az Országos Természet- és
Környezetvédelmi Filmnapokat, amelyen ingyenes filmvetítésekkel,
szemléletformáló és szórakoztató családi és diákprogramokkal várják
a nagyvárosok mozijai, művelődési házai az érdeklődőket. A
vetítéseken a fesztiválra nevezett alkotásokból készült válogatást
mutatják be.
Ersók Nóra felidézte: a rendezvény életre hívásával az volt a
céljuk, hogy a fiatalokat fogékonnyá tegyék a természetvédelemre és
a környezetvédelemre. Szeretnének platformot teremteni a közönséggel
való találkozásra mindazoknak a társadalmi, állami intézményeknek,
önszerveződő csoportoknak, akik a természetvédelem, környezetvédelem
témájában tevékenykednek nemcsak itthon, hanem a Kárpát-medencében,
illetve nemzetközi szinten is.
Ennek érdekében a filmvetítések mellett a városok, a helyi
szervezők, szemléletformáló, játékos, interaktív programokat
szerveznek. A helyi társadalmi szervezetek, természetvédők,
természetjáró egyesületek, állatvédők lehetőséget kapnak, hogy
bemutassák tevékenységüket, találkozzanak a téma iránt fogékony
emberekkel.
Ismertetése szerint tavaly csaknem 100 ezer embert értek el
Gödöllőn és a rendezvény különböző helyszínein.