Tovább dolgoznak a Hortobágy Nemzeti Parkban a tűzszerészek
Budapest, 2016. december 24., szombat (MTI) - Jövő május végéig tarthatnak a tűzszerészi munkálatok a Hortobágyi Nemzeti Parkban, ahol a nyáron balesetben négy tűzszerész katona vesztette életét, egy társuk pedig súlyosan megsérült. A parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában a honvédelmi miniszter azt is közölte, hogy a tárca költözése nincs napirenden.
Simicskó Istvánt Demeter Márta szocialista országgyűlési
képviselő kérdezte arról, hogy befejezték-e a hortobágyi bombavető
lőtér mentesítését. A parlament honlapján közzétett válaszában a
miniszter azt írta: az egykori bombázó lőtér tájrehabilitációja
keretében végrehajtandó tűzszerész mentesítési feladatokat a
tragédia miatt felfüggesztették. Ennek nyomán a szerződés
teljesítésének határidejét a szerződő felek 2016. szeptember végéről
2017. május 31-re módosították.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen
július elsején délután mentesítési feladatokat láttak el az MH 1.
Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor az egyik
robbanótest, egy 250 kilogrammos bomba a hatástalanítás közben
felrobbant. A balesetben meghalt négy katonát hősi halottá
nyilvánították. Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor
főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető
balesete ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi
miniszter utasítására belső szakmai vizsgálatot is indítottak. A
vizsgálat lezárásáig leállították a terület mentesítését.
Szeptemberben Simicskó István és Benkő Tibor vezérkari főnök
sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tűzszerészbaleset ügyében
indított vizsgálatok semmilyen mulasztást, hibát, vétséget,
elővigyázatlanságot nem állapítottak meg. A miniszter azt is
kiemelte: az ilyen típusú veszély mindig benne van ebben a
hivatásban, de a hasonló balesetek elkerülése érdekében az adott
térségben szigorúbb szabályokat alkalmaznak a jövőben a tűzszerészek.
2014-ben, az új kormány első, június 6-ai ülése után közölték: a
kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai
várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti
időszakra vonatkozóan. Ennek a tervnek a része volt, hogy több tárca
székhelye vidéki városokba kerülhet. Az akkori kormányszóvivő,
Kurucz Éva elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende
Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a
Honvédelmi Minisztérium (HM) Székesfehérvárra költözzön.
Ezzel kapcsolatban a szocialista Demeter Márta arról kérdezte a
honvédelmi minisztert, hogy napirenden van-e még a Honvédelmi
Minisztérium elköltöztetése. Erre válaszul Simicskó István azt írta:
jelenleg nincs napirenden a HM vidékre költöztetése.