Újabb terrortámadásokkal fenyegeti az Iszlám Állam Rómát és a Vatikánt
Róma, 2017. augusztus 25., péntek (MTI) - Az olasz fővárost és Ferenc pápát fenyegető több videofelvételt tettek közzé az Iszlám Államhoz (IÁ) tartozó terroristacsoportok internetes oldalaikon. Christoph Graf, az egyházfőt védő svájci gárdisták parancsnoka maga sem zárta ki a Vatikán elleni merénylet lehetőségét - jelentette az olasz sajtó pénteken.
Az Iszlám Állam egyik kommunikációs csatornájaként ismert
Al-Hayat Media Center által közölt videón azt látni, hogy
dzsihadista fegyveresek Krisztus-szobrokat semmisítenek meg,
valamint széttépnek egy Ferenc pápát ábrázoló posztert. A felvételen
angolul arra figyelmeztetik a "hitetleneket", hogy az Iszlám Állam
fegyveresei Rómába is eljutnak. A videót a Fülöp-szigeteki Marawiban
forgatták.
Olasz sajtóértesülések szerint az utóbbi napokban a
terroristaszervezet más oldalain is több hasonló videót publikáltak,
amelyek szerint magányos farkasok, vagyis merényletet egyedül
elkövető terroristák támadják meg majd Rómát és a Vatikánt is. A
fenyegetésekben gázolásos és késeléses merényletekről is beszélnek.
Az olasz hatóságok hangsúlyozták, hogy egyetlen egy ország, így
Itália sem érezheti magát biztonságban a merényletekkel szemben. Nem
ez az első alkalom, hogy az IÁ az internetes oldalain Rómát és a
Vatikánt fenyegető videofelvételeket hoz nyilvánosságra, amelyeken a
terroristaszervezet zászlói lobognak a Colosseum tetején vagy a
Szent Péter téren.
Christoph Graf, a svájci gárdisták parancsnoka úgy nyilatkozott:
csak idő kérdése, hogy Rómában is terrormerényletet kövessenek el,
esetleg a Vatikán ellen is. Hangsúlyozta, hogy az egyházfő és a
pápai állam védelmére hivatott svájci gárda minden eshetőségre
felkészült.
Olaszországban számos más európai állammal ellentétben eddig nem
követtek el iszlamista terrormerényletet. Elemzők szerint azért,
mert eddig Olaszország folyosóként szolgált a Közel-Keletről és
Afrikából Európába tartó dzsihadisták számára, valamint menekülési
útvonalként is az ellentétes irányban.