Választás 2018 - Az ÁSZ a kampánypénzeket és a politikai hirdetéseket ellenőrzi
Budapest, 2018. február 17., szombat (MTI) - Az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) nemcsak a kampánypénzek ellenőrzésében, hanem a politikai hirdetések tekintetében is fontos szerepe van - nyilatkozta az ÁSZ főtitkára a www.aszhirportal.hu-nak abból az alkalomból, hogy szombaton megkezdődött az április 8-ai választást megelőző kampányidőszak.
A szombat reggel megjelent írásban Holman Magdolna emlékeztetett
arra, hogy a számvevőszék már hetekkel ezelőtt megkezdte a
választáshoz kapcsolódó ellenőrzések előkészítését.
Az ÁSZ-nak a választást követő egy éven belül kell ellenőriznie
a választáson induló és azon mandátumhoz jutó jelöltek, valamint az
egy százalék feletti listás eredményt elérő jelölőszervezetek
választásra fordított pénzeszközeinek felhasználását. A számvevőszék
utólagos, pénzügyi szabályszerűségi ellenőrzést végez, amelyet a
jelöltek és jelölőszervezetek elszámolásaira, bizonylataira, egyéb
dokumentumaira, valamint közzétett adataira alapoz.
Holman Magdolna hangsúlyozta, a kampányfinanszírozás, valamint
az ehhez kapcsolódó számvevőszéki ellenőrzés alapvetően a 2014-től
hatályos jogszabályi keretek között folyik. Mint mondta, a
kampánytörvény tavaly novemberi módosítása - amely alapján az
egyszázalékos támogatottságot el nem érő jelölőszervezeteknek is
vissza kell fizetniük a kampánytámogatást - növeli a kampánypénzek
átláthatóságát és biztosítja az elszámoltathatóságot. Hozzátette: az
egyéni jelöltek esetében azonban két százalék a visszafizetési
kötelezettség határa.
Kiemelte azt is, hogy a törvénymódosítás szerint a
jelölőszervezetek vezető tisztségviselőinek személyes, anyagi
felelősséget kell vállalniuk a közpénzek visszafizetésére, az állami
támogatás folyósításának ez a feltétele.
A számvevőszék még a hivatalos kampány kezdete előtt
tájékoztatót tett közzé a kampánypénzek ellenőrzésének
szempontjairól, az elszámoltatás általános követelményeiről, arról,
hogy a jelölteknek és jelölőszervezeteknek milyen dokumentumokat,
elszámolásokat, bizonylatokat kell az ÁSZ rendelkezésre bocsátaniuk
az ellenőrzéshez. A számvevőszék jelezte azt is, hogy a pártok
ellenőrzésekor a kampányidőszakra vonatkozóan értékelni fogja a nem
pénzbeli, vagyoni támogatások elfogadását, a tiltott támogatásokra
vonatkozó törvényi előírások betartását is. A tájékoztató az ÁSZ
honlapján, a "Választás" menüpont alatt érhető el.
A számvevőszék felhívta a figyelmet arra is, hogy a szombaton
kezdődő kampányidőszakban csak azok a sajtótermékek tehetnek közzé
politikai hirdetéseket, amelyek január 18-ig megküldték
árjegyzéküket az ÁSZ-nak, és az szerepel a számvevőszék honlapján a
nyilvántartásban.
Az ÁSZ nem fogadja el azokat az elszámolásokat, amelyeket a
nyilvántartásban nem szereplő szolgáltatótól, illetve nem a
nyilvántartásban szereplő áron vettek igénybe. A honlapon közzétett
árlistákon szereplő engedményekből kizárólag az objektív
feltételekhez kötött, a megrendelő személyétől független
engedményeket fogadja el az ÁSZ.
A számvevőszék nem fogadja el az olyan kedvezményeket, amelyeket
egyedi elbírálás alapján ad vagy adhat a szolgáltató. Ha feltárják,
hogy a jelölőszervezet által kampányeszközre fizetett ellenérték
alacsonyabb a szokásos piaci árnál, a különbözet tiltott forrásból
származó nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül - közölték.
Hangsúlyozták: az egyedi árkedvezmények biztosítása felveti a
törvénysértés és a tiltott pártfinanszírozás kockázatát.
Holman Magdolna a www.aszhirportal.hu-n közölt írásában kitért
arra is, hogy a szavazást követő 15 napon belül a sajtótermékeknek
tájékoztatniuk kell az ÁSZ-t a kampányidőszakban általuk közzétett
politikai hirdetésekről is.