Varga Mihály: a kormány befektetőbarát környezet kialakítására törekszik
Budapest, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - A folyamatban lévő fejlesztések és az elmúlt időszakban bejelentett új beruházások a befektetői bizalom erősödését és Magyarország tőkevonzó képességének folyamatos javulását tükrözik - jelentette ki Varga Mihály csütörtökön Budapesten, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén.
Varga Mihály a nemzetgazdasági tárca közleménye szerint
kiemelte: a kormány számos lépést tesz annak érdekében, hogy tovább
növelje a vállalatok beruházási kedvét Magyarországon, mindez
hozzájárul ahhoz, hogy az ország beruházási rátája hosszú távon is
20 százalék felett alakuljon.
Rámutatott: a kormány a versenyképesség növelésével, valamint a
befektetőbarát intézményrendszer és infrastruktúra megteremtésével
megerősíti azt a törekvését, hogy Magyarország a régió vezető
befektetési célpontjává váljon.
A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a novemberi hatéves
bérmegállapodás, mint az elmúlt évek legjelentősebb társadalmi
egyezsége lehetővé teszi, hogy a közterhek tekintetében Magyarország
utolérje a cseh, illetve szlovák mértéket.
A tárcavezető az intézkedések között említette a foglalkoztatási
ösztönzők és a befektetési támogatások bevezetését, valamint a
befektetőbarát adórendszer kialakítását. Kifejtette: a szakképzés
reformja során a kormányt az a cél vezérelte, hogy az oktatás minél
inkább igazodjon a gazdaság igényeihez.
A kormány ugyanakkor nemcsak arra törekszik, hogy beruházásokat
vonzzon Magyarországra, hanem az arra is, hogy ezzel a magyar kis-
és középvállalkozások számára is lehetőségeket teremtsen. A
nemrégiben elindított beszállító-fejlesztési programnak köszönhetően
a hazai kkv-k nagyobb arányban vehetnek majd részt a magasabb
hozzáadott értékű termékek fejlesztésében és gyártásában,
bekapcsolódva ezzel a nemzetközi nagyvállalatok beszállítói
hálózatába - emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.