Budapesti női tenisztorna - Babosék 47 perc alatt verték Stollárékat
Budapest, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Lucie Safarova páros villámgyőzelemmel jutott elődöntőbe csütörtökön a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán.
A nap utolsó magyar vonatkozású mérkőzése igazi csemegét hozott
a BOK (volt Syma) Csarnok közönségének, mivel az első helyen kiemelt
magyar, cseh duó lépett pályára a szabadkártyás Bukta Ágnes és
Stollár Fanny ellen a negyeddöntőben. A meccs 1:1-ig volt
kiegyenlített, onnantól pedig a magyar-cseh kettős diadalmenetét
hozta, amely ezután már csak egy gémet vesztett. Bukta és Stollár
sorra vesztette el adogatását, míg Babosék remekül fogadtak, hosszan
játszottak, és esélyt sem adtak ellenfelüknek. A 47 perces
találkozót stílszerűen egy Babos-ász és egy fogadhatatlan szerva
zárta le.
A győztes duó ellenfele a szombati elődöntőben az ausztrál Arina
Rodionova és a kazah Galina Voszkobojeva lesz.
Az utolsó egyes nyolcaddöntőben a hetedik helyen kiemelt Oceane
Dodin egyoldalú meccsen búcsúztatta a selejtezőből érkezett német
Tamara Korpatsch-ot, ezzel eldőlt, hogy a hatalmas ütőerejű francia
lesz az elsőként rangsorolt Babos Tímea ellenfele a negyeddöntőben.
"Egyszer játszottunk már három éve egy franciaországi torna
döntőjében, akkor szoros utolsó szettben kaptam ki Timitől, és most
is mellette szól a hazai pálya. Kemény meccs lesz" - mondta pénteki
győzelme után Dodin, hozzátéve, először jár Budapesten, és nagyon
tetszik neki a város.
A Babos-Dodin csata az utolsó negyeddöntő lesz a pénteki
programban, így várhatóan 18.30 óra körül kezdődik majd.
Eredmények:
páros, negyeddöntő:
Babos, Safarova (magyar, cseh, 1.)-Bukta, Stollár 6:2, 6:0
egyes, nyolcaddöntő:
Dodin (francia, 7.)-Korpatsch (német) 6:2, 6:1
korábban:
Babos (1.)-Blinkova (orosz) 6:3, 6:2
Wickmayer (belga, 5.)-Hromacseva (orosz) 6:4, 6:2
Witthöft (német)-Falconi (amerikai) 7:6 (7-3), 6:3
a pénteki negyeddöntőben:
Babos-Dodin, Görges (német, 3.)-Wickmayer, Beck (német,
8.)-Witthöft, Safarova (cseh, 2.)-Szasznovics (fehérorosz)